HTML

Xinaf-Malkav-Mezeinyuszi ellen blog

Friss topikok

  • Lusuka: Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook... (2018.07.05. 19:30) Malkav és a bevándorlók!

Akik képtelenek megemészteni a szögesdrótos határzár létezését

2019.05.22. 12:00 nárcisz kutyus

Egyszerűen hihetetlen az a tobzódó ostobaság, szemellenzősség, amivel ezek a pojácák rendelkeznek.
"Most komolyan, mennyi bevándorlót láttatok az elmúlt években hazánkban kóborolni?"
Mennyit? Temérdeket, hiszen telve van az ország kínai, vietnámi, török, arab, néger, indiai bevándorlókkal. Pesten már kínai, távol-keleti negyedek vannak, ahol önálló életet élnek, elkülönülve a magyaroktól. Remélem kóborlásba nem fognak, bár egyre terjeszkednek és a legkisebb vidéki városokban, sőt falvakban is megjelentek.
"Az év elején a jogszerűen és huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma 156 ezer fő volt, az ország népességének 1,6 százaléka."
https://168ora.hu/itthon/itt-a-nagy-pofon-a-ksh-tol-a-bevandorlas-csokkentheti-a-termeszetes-nepessegfogyast-153091
A kerítés megállította a bevándorló hordák folyamatos érkezését a déli határról, mert most Szlovénia felé támadnak: "múlt héten egy férfit saját kertjében támadtak meg a migránsok. Bezárták autója csomagtartójába, és az autóval együtt elmenekültek. Az eset hatalmas felháborodást okozott országszerte "
http://www.vasarhely24.com/kulfold/ujabb-hatarszakaszon-epit-keritest-szlovenia
Ezért ők is határzárat építenek.
"Ezt az országot a saját lakossága is igyekszik itt hagyni"
Minden országot "igyekszik " a lakossága otthagyni, mert ez teljesen hétköznapi jelenséggé vált világszerte, hogy sokan elmennek, mert elmehetnek más országba szerencsét próbálni. Mi mindenesetre ebben is jól állunk, mert népességarányosan tőlünk mennek el a legkevesebben külföldre a régiónkból:
https://jakubmarian.com/emigration-in-europe-destination-countries-and-percentages-of-emigrants/
"Az egészségügy sosem látott mélyrepülése"
Nem tudom miről beszélsz, mert a balliberálisok már bezártak volna a kórházakat:
http://heti-valasz.hu/pest_budai_latkep/borzalmas-allapotok-ezt-hagyta-maga-utan-a-gyurcsany-kormany-26647
"az iskolarendszer még brutálisabb tönkre gyalázása, ami miatt diákok ezrei túlterhelten kell megtanuljanak csomó olyan dolgot, aminek nincs gyakorlati haszna"
Mi az, hogy gyakorlati haszna? A hittan tanításának sincs gyakorlati haszna? Csak olyan dolgokat szabad tanítani, amelyek pénzre válthatók? Egyébként sem kötelező tanulni, mindenki olyan iskolát választhat a gyerekének, amelyet csak akar és mindenki annyit tanul meg a sokból, amennyi érdekli.
"olyan pénzeket akasztanak le az adófizetők pénzéből, az EU-s támogatásokból, hogy az vérlázító"
Ha ennyire ellopnák a pénzeket, akkor miért fejlődik az ország, miért nő brutálisan a gdp? Ha nálunk sokat lopnak, akkor mennyit lophatnak ott, ahol csak feleannyit nő a gazdaság?:
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kilott_a_magyar_gazdasag_a_forintnak_egy_pofont_hozott.684255.html
Mennyit lophattak akkor az mszp-szdsz kormány alatt, amikor brutálisan berogyott a gazdaság és mélyrepülésbe kezdett a gdp?
"Jobbágyokra van szükség, akik a halálukig dolgoznak, így nincs szükség nyugdíjra."
Akkor miért nőnek folyamatosan a bérek és a nyugdíjak? Akkor évről-évre csökkenne az életszínvonal és egyre elszegényedne mindenki. A magyarok a leggazdagabbak között vannak a régióban:
"Míg a szlovákok átlagosan 1300 euróval növelték anyagi tartalékaikat az előző adózási időszakban, addig a magyarok 2100, a csehek pedig 2200 euróval, állapította meg az elemző. A szlovákoknak 2018 végén átlagosan 13 400 euró megtakarításuk volt, a cseheknek 23 100, a magyaroknak pedig 17 100" https://felvidek.ma/2019/04/tulzottan-eladosodnak-es-keveset-sporolnak-szlovakia-polgarai/
" Az Európai Ügyészség feladata többek között a tagállamok korrupciójának feltérképezése és felszámolás"
Szuverén országokban nem kutakodhat semmilyen külföldi joghatóság semmi után!
Ide semmilyen külföldi bevándorlók nem kellenek, főleg nem mohamedánok, kínaiak és zsidók! Ha a ti őseitek bevándorlókként érkeztek ide. attól még nem kényszerítheted ránk Krisztusra hivatkozva őket! Világos, apukám?!

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf mezeinewsee malkav veszelszki malkav.blog.hu veszelszki-dunai bálint

Európai országok gazdagságának medián értéke egy felnőtt lakosra számítva 2017-es állapot szerint Usa dollárban kifejezve:

2018.10.07. 21:06 nárcisz kutyus

000003.png

000002.png

000001.png

Szólj hozzá!

Mezeinyuszi bőszen politizál

2018.07.19. 00:15 nárcisz kutyus

https://keresztenyesdemokrata.blog.hu/2018/04/05/miert_nem_szavazhatok_keresztenykent_a_fideszre

Nem megmondtam már ezerszer, hogy a politikával ne foglalkozzatok, mert buták vagytok hozzá, mint a tyúk az ábécéhez! Hiába gondolja mindenki ebben az országban, hogy ért a politikához, meg a focihoz, a végeredmény nem ezt igazolja.

Hogyan mered venni a bátorságot ahhoz, hogy vénségedre politizálj, amikor te magad leplezed le önmagadat azzal, hogy" Amikor az SZDSZ bármilyen szinten kormányzati tényező volt, én még egyáltalán nem foglalkoztam a politikával." ? Szóval csak 8 éve vágtál bele a politizálásba és máris az interneten osztod itt az  észt?

Mégis, hogyan képzelted ezt? Én kisgyerek korom óta követem a politikát, ismerem az eseményeket múltból és a jelenből egyaránt! A történelmi ismereteid a nullához konvergálnak!

Nézzük meg tételesen a légből kapott marhaságaidat!

"A fidesz vallást alapított"

Ezt a címeres ökörséget honnan gondolod? A vallások a transzcendens, megfoghatatlan felsőbb isteni valóságot írják le.Orbán lenne a transzcendens valóság? Röhejes! Persze jogod van így tekinteni rá, mint ahogyan bárki hihet bármiben. Ez magánügy, úgyhogy mások túlvilági hitével ne kötekedj!

"gonosz, keresztényellenes tetteket tesz"

Semmilyen gonosz, keresztényellenes tetteket nem tesz, maximum ha külső körülmények erre kényszerítik.

"megvásárolta az egyházakat"

Ezt az blődséget komolyan le mered írni? Ha az egyházakat így meg lehetne vásárolni, akkor jól tette, ha megvásárolta őket, mert ilyen megvásárolható egyházak minek voltak, az ilyenekre semmi szüksége nincsen az Istenben hívő keresztényeknek! Egyébként meg fordítva ülsz a lovon! A keresztény egyházak "vásárolták" meg Orbánt, vonták őt és családját a bűvkörükbe, hogy lerázhassák magukról az évszázados balliberális terrort.Mit gondolsz, Balog tiszteletest miért rendelték Orbán mellé? Ő közvetíti az egyházak parancsait   Viktornak és a Fideszes politikusoknak! Tanulj történelmet!

"jobbágysorba taszítja az embereket"

Az eddig munka nélkül élőkre gondolsz? Csak nem képzeled, hogy a társadalomnak lumpeneket kell nevelni? Tessék valamit csinálni azért a segélyért.Egyébként meg Viktor egyre több munkahelyet teremt, egyre csökken a munkanélküliség. Miről hadoválsz?

"lebutítota az oktatást"

A balliberálisok igyekeztek lebutítani az oktatást, amikor például a történelem érettségit akarták eltörölni.Most pedig Viktor újabb reál tantárgyat akar a kötelező érettségi tárgyak közé beiktatni.

"ellenséget szít"

A balliberálisok voltak ilyenek, mert számukra a liberalizmus azt jelenti, hogy mindenki köteles őket tolerálni, míg ők csak a nekik tetsző nézeteket tűrik meg. Ezért tiltották be a tüntetéseket, lábbal tiporták a gyülekezési jogot és kordonozták el a Kossuth teret anno. Viktor minden spontán tüntetést megengedett, és kordont sem állított.

"más bőrszín, más vallás összemosta"

Ha így lenne, akkor a mosott agyú emberek rasszizmusból már régen rátámadtak volna a zsidókra, a rabbikra, az országban élő, tanuló színesbőrű diákokra, orvosokra. Szó sincsen ilyesmiről, hanem éppen fordítva: a balliberálisok hergelik a híveiket a keresztény papok, egyházak ellen, és ennek következtében támadtak a balliberális tüntetők a református egyházi vezetőkre.

"lop"

Lázár úr is megmondotta a frankót:

"Úgy véli, 2002 és 2010 között látszott, hogy van korrupció, hiszen üres volt az államkassza, és azért nem volt pénz, mert szétlopták. „Most azért van pénz az államkasszában, mert mi nem lopjuk el. Ez ennyire egyszerű.”

http://budapest1873.net/aktualis/lazar-most-azert-van-penz-mert-mi-nem-lopjuk-el/

Kérdezem én is, ha most lopnak Viktorék, akkor mit csináltak a balliberálisok, amikor a 4-es metróba öntötték a milliárdokat , amely sosem készült volna el, és az ország is csődbe ment volna! Ja persze, minek kérdezek ilyesmit, amikor a kisasszony abban az időben nem foglalkozott  politikával és szemet hunyva szunyókált ,miközben az országot kifosztották, szétrabolták és a tönk szélére taszították az egyház és a magyarság ellenségei.Undorító, gyomorforgató takarózás a részedről!

"világ diktátorait szolgálja ki"

A világ telve van diktátorokkal és diktatúrákkal : Szaud-Arábia és a többi olajsejkség is diktatúra, mint ahogyan  Kína is az és Izrael is.Mégis kiszolgálják  a vezetőiket mindenhol a " művelt nyugaton". Ha ennyire kényes vagy, akkor ne vásárolj semmi kínai terméket, ne vegyél benzint és ne fűts gázzal!

"nem tiszteli az emberi szabadságot"

A szabadosságot tetszik keverni a szabadsággal? A szabadosságban nincs semmi tisztelni való!

"családtámogatás címén nyomorba dönt"

Nincs is gyereked, akkor miről ajvékolsz? Viktor bevezette  a gyerekek után járó adókedvezményeket és az ingyen milliókat a gyerekes családoknak lakásvásárlásra ,valamint az ingyenes iskolai, óvodai étkeztetést és az ingyenes tankönyveket.

"jogállamiságot lebontja"

Én úgy tudom, jogszabályok szerint éljük a mindennapjainkat és nem dekrétumok, ukázok igazgatnak.

"diktatúrát épít"

Éppen ellenkezőleg: a balliberális diktatúrát bontja le aprólékosan, miközben garantálta a spontán (flash mob) gyülekezéshez való jogot is, amelyet a balliberálisok megtagadtak az emberektől és fegyverekkel támadtak a gyülekező emberekre az utcákon.

"feltüzelt kopasz suhancoktól remeg"

Ugyan , ne játszd a mártírt, ha ettől rettegnél, akkor nem tárnád az interneten az ország-világ elé, hogy szír keresztény ismerőseid vannak a gyülekezetedben.Te is pontosan tudod, hogy ebben az országban semmi bántódásuk nem eshet.

"csak a fehér, keresztény magyar a teljes értékű"

Te pszichopata vagy? Előbb még azzal vádoltad Viktort, hogy Erdogannal barátkozik és őt szolgálja ki!

A zsidókkal is ugyanolyan jó viszonyt ápol Viktor, mint a muzulmánokkal! Az viszont természetes, hogy neki a legkedvesebbek a magyarok.

"elmúltnyolcéveznek"

Ha egyszer téged nem érdekelt a balliberálisok elmúlt nyolc éve, akkor talán nem gondolod, hogy rád fér egy kis történelmi pótlás?

"Unióból vezeti ki az országot"

Miért, kik döntöttek az Unióba való belépésünkről? A választópolgárok mindössze 45,6%-a ment el szavazni és ennek a 83,7%-a döntött a belépésről. tehát a szavazók 38%-a.

A legutóbbi választásokon a részvételi arány 70,22%-volt és ebből a Fidesz kapott 49,27%-ot.

Ha annyira félted a demokráciát, akkor követelnéd, hogy az történjen Unió ügyben, amit a fideszesek, és más Unió ellenes pártok akarnak! Te egy álságos, balliberális, nemzetellenes gondolkozással vagy megfertőzve?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: görögkatolikus mezeinewsee keresztenyesdemokrata.blog.hu veszelszki mezeinevsee malkav.blog.hu veszelszki-dunai bálint

Malkav és a bevándorlók!

2018.07.04. 10:14 nárcisz kutyus

A saját fészkébe fosó kakukkmadár képtelen elszakadni a bevándorlók nyakunkra erőltetésétől! Minden áron azt szeretné, ha muszlim milliókat tudna a magyarság nyakára ültetni és ehhez az Ószövetséget sem rest segítségül hívni,  "Ha jövevény lakik földeteken, s tartózkodik köztetek, ne tegyetek szemrehányást neki: olyan legyen köztetek, mint a bennszülött, s úgy szeressétek, mint önmagatokat, hisz ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!" /Lev 19, 33-34/

Ránk semmilyen évezredekkel ezelőtt a zsidók által fogalmazott előírás nem vonatkozik, mert egyrészt akkor mások voltak a viszonyok, nem voltak szigorú államhatárok, az emberek szabadon vándorolhattak. Másrészt a kereszténység egyébként sem törvényvallás, hogy évezredekkel ezelőtt megfogalmazott szabályokhoz dogmatikusan kelljen idomulni. Mi szabadok vagyunk és a mindenkori adott helyzethez a saját lelkiismeretünk, józan eszünk és a tapasztalataink szerint viszonyulunk. Ezért semmilyen aforizmához, "szentíráshoz"nem vagyunk hozzá láncolva. Ezért tehát igenis megszabhatjuk ki érkezhet az országunkba, mint ahogyan a történelmünk során azért alakítottunk ki államhatárokat, hogy ehhez a jogunkhoz ragaszkodhassunk. Az Usa is ezt teszi, amikor falat emel a mexikói határra és szigorú határellenőrzést végez, vízumok szerint enged a területére lépni külföldieket még turistaként is.

Tehát az idegeneket kívül tarthatjuk az államhatárainkon és a menekültek meg kell, hogy elégedjenek a legközelebbi biztonságos szomszédos ország nyújtotta körülményekkel és nem törekedhetnek kizárólag Merkel anyu szoknyája alá. Jézus sem menne  Németországba, ha  elüldöznék Szíriából.

Sajnos azonban a történelmünk során nem mindig voltunk abban a szuverén helyzetben, hogy ezzel a jogunkkal élhessünk. Így fordulhatott elő, hogy idegen hatalmak temérdek idegen népet, bevándorlókat hoztak az országunkba: az ilyen  Veszelszky félék is a nemes magyar hazába telepedtek a Beer félékkel egyetemben. Ennek most vége, mert akiket nemkívánatosnak, ( persona non grata) nyilvánítunk, nem fognak bejönni. Hiába vonyítotok veszett kutyaként, akkor sem engedünk ebből a jogunkból!

A Veszelszky-félék mégsem nyugosznak, megpróbálják a magyarság által választott vezetőket lejáratni és ehhez a "demokrácia féltést " használják ostorként. Azzal  huhognak, hogy nincs demokrácia, csalások vannak, csorbulnak az emberek jogai, stb. Unalmas mantra , mert demokrácia soha, sehol, semmikor  nem létezett a történelemben. A balliberálisok valóban csalással jutottak a hatalomba 2002-ben, amikor minden közvéleménykutatás fidesz győzelmet jósolt, de érdekes módon mégis a balliberálisokat hozták ki győztesként. A balliberálisok aztán olyan irdatlan elnyomást, gazdasági megszorítást, sajtómonopóliumot zúdítottak a népre, építettek ki, amely végül utcai lázongásokba torkollott és a nép évtizedekre elzavarta őket a hatalomból. Most tehát ők ajvékolnak, hogy jaj nincsen demokrácia, mert az Orbán így meg, úgy beszüntette. Demokrácia pedig azért nincsen sehol, mert az embereknek nem egyforma az érdekérvényesítő képessége. Bözsi néni a szabolcsi kis faluban nem rendelkezik ugyanazokkal a lehetőségekkel, mint Soros  New Yorkban.

Soros pénzember egész birodalmakra tudja ráerőszakolni a legkülönfélébb eszközökkel az akaratát. Kevéssé ismert dolog, hogy a bankoknak pénz teremtő jogosítványuk van és amikor pénzt kölcsönöznek, akkor nem a betétesek pénzét adják kölcsön, hanem egyszerűen kreálnak pénzt a semmiből. A svájci polgárok megpróbáltak szembeszállni ezzel a szörnyeteggel, sajnos sikertelenül, mert a népszavazás meghagyta a bankok uralmát a társadalom felett:

http://www.origo.hu/gazdasag/20180606-most-vasarnap-csensen-fejte-allhat-bankvilag-svajc-miatt.html

https://screenshots.firefox.com/V7MzjG3TV4hA1ZuN/www.portfolio.hu

Inkább ezzel a kérdéssel foglalkozzatok, hogy a bankárok rémuralmát leleplezzétek és a társadalom önvédelmét saját pénz, helyi pénz megteremtésével megszervezzétek:

https://communities.cyclos.org/

Itt van a lehetőség, hogy a fenti program segítségével saját közösséget hozzatok létre saját pénzzel és elszámoló rendszerrel.

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: xinaf görögkatolikus malkav keresztenyesdemokrata.blog.hu veszelszki mezeinevsee malkav.blog.hu xinaf.blog.hu veszelszki-dunai bálint

A saját fészkébe fosó kakukkmadár

2018.04.11. 23:34 bélaybéla

 

Az  Mszp-Szdsz kormányok keresztény egyház és vallásellenes rémuralma után valóságos felszabadulásként élhette meg sok egyház az Orbán kormány hivatalba lépését, amely legelső ténykedése az egyházak bőkezű támogatásában mutatkozott meg, hiszen az évtizedes vallásellenes, szabadkőműves terror után volt mit helyrehozni ezen a téren is. Valóra válhattak álmaik, hiszen sok iskolát visszakaptak, felújíthattak, bővíthettek és nem kellett immár állandóan tüntetni, hadakozni az ateista és vallásellenes kormányzattal ennek érdekében.

Vegyük számba például, hogy mi mindent kapott Viktortól a Görögkatolikus Egyház!

"Átadták a Görögkatolikus Metropólia új hivatalát Debrecenben""Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely összesen 2,3 milliárd forinttal támogatta a Metropólia Debrecenbe települését."

https://www.magyarkurir.hu/hazai/atadtak-es-megaldottak-gorogkatolikus-metropolia-es-hajdudorogi-foegyhazmegye-uj-sz

"Balog: Négymilliárd forinttal támogatja a kormány a görögkatolikus egyház fejlesztéseit"

https://www.hirstart.hu/hk/20171202_debrecenben_atadtak_a_szent_miklos_szolgalohazat

Viktor a szíriaiakat is bőkezűen megtámogatta: "620 milliót ad a kormány az aleppói görög katolikus oktatási programra"

https://index.hu/kulfold/2017/12/30/620_milliot_ad_a_kormany_az_aleppoi_gorog_katolikus_oktatasi_programra/

"Átadták és felszentelték a Szent Efrém görögkatolikus óvoda felújított épületét csütörtökön Debrecenben."

http://www.debreceninap.hu/helyi/2017/11/16/atadtak-a-szent-efrem-gorogkatolikus-ovoda-felujitott-epuletet-debrecenben/

"Az egyházközség részese a kisvárdai önkormányzat funkcióbővítő integrált településfejlesztési beruházásának is, amelynek értéke meghaladja az 1,1 milliárd forintot."

https://kdnp.hu/ezaz/szazeves-kisvardai-gorogkatolikus-egyhazkozseg

"A miskolci görögkatolikus egyházmegye területén egy év alatt 9 településen 12 görögkatolikus intézmény újult meg, bővült vagy épült összesen 2,8 milliárd forintból."

https://babafalva.hu/megujult-a-kazincbarcikai-gorogkatolikus-ovoda/

"Beköltöztek a lakók a szeretetszolgálat új házaiba"

https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=161&l=

"Görögkatolikus templom épülhet Mezőkövesden" "A karácsony előtt az egyházaknak kiosztott 120 milliárd állami forintból a Miskolci Egyházmegyének 3,155 milliárd forint jut"

http://www.boon.hu/gorogkatolikus-templom-epulhet-mezokovesden/3367887

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye is kapott 46 millió forintot:

https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=A17H1198.KOR&targetdate=20170410&printTitle=1198/2017.+%28IV.+10.%29+Korm.+hat%C3%A1rozat&referer=http%3A//net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi%3Fdocid%3D00000001.TXT

A saját fészkébe fosó kakukkmadár, a görögkatolikus egykori papnövendék azonban durván nekiment Viktornak és a Fidesznek a saját weboldalán a választások apropóján.Elmondta mindennek a kormányfőt, noha őelőtte semelyik kormányzat nem támogatta ilyen mértékben az egyházakat.

Mégis mit képzel az ilyen aljas kommunista ivadék? Melyik balliberális pártot akarja újra a szerencsétlen magyarok nyakára ültetni? Nem volt még elég belőlük? Avagy a Jobbikban reménykedik? Mégis mit tettek ők a magyarokért? Becsapták a választóikat, mert egy valódi radikális pártként indulva egy semmilyen langymeleg "néppártot" kreáltak belőle.

Persze, sejthetjük honnan fúj a szellő, hiszen ezen család tagjai képtelenek levetni a családból hozott kommunista mentalitást, a szüleik velejéig rohadt világképét és világnézetét.Isten óvja az országot még egyszer ezektől a mocskoktól, a balliberális, nemzetidegen hóhéroktól! Hiába öltöznek csuhába, minket nem tudnak megtéveszteni!

El kell takarodnotok közéletből és legfőképpen az  egyház közeléből!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf malkav malkav.blog.hu

Malkav és Xinaf értetlenül áll Káin és Ábel nevével szemben!

2017.08.19. 13:48 bélaybéla

Agyi elbutultságuk olyan katasztrofális méreteket öltött, hogy a saját anyanyelvüket sem képesek használni Káin és Ábel bibliai történetének megértése segedelmére!

Amikor szembesítettem őket  szemellenzős csököttségükkel, azonnal pánikszerű gyorsasággal törölték a megvilágosító erejű hozzászólásaimat!

Azonban az igazság karmai közül, a karmától nem tudnak így sem megszabadulni:

Részt kell vennetek tehát egy Bibliaórán:
Káin és Ábel története egykoron olyan embereknek szolgált felvilágosításként, akiknek nem kellett külön megmagyarázni, "részletezni", hogy Isten miért utasította el Káint és miért fogadta el Ábelt, mert nyelvük segítségével megértették az okokat a beszélő nevekből!
Kizárt dolog, hogy ezt a lényegi kérdést homályban hagyták volna az őseink és senki sem firtatta volna a miérteket!
Erre egyébként az okos és ravasz teológusok rájönnek ma is, a magyar nyelv névmagyarázó képességeinek felhasználása nélkül is:
"Tudnunk kell,hogy mit is jelent, hogy föld gyümölcsei. Itt nem az eperrõl lehet szó,
vagy éppen karalábéról.
Valaminek az elõképérõl kellene gondolkodnunk. Tudjuk, hogy Isten az embert a földbõl formálta. Ha megfigyelted a Bibliában, akkor olvastál arról, hogy a "szívünk szántóföldje",
hogy "agyagedények" vagyunk, ami a testünkre utal.
A föld gyümölcsei mindazok a dolgok, amelyek emberi kéz által vannak. Nem lehetnek kedves áldozatok Isten elõtt azok a dolgok, amelyek a mi saját igyekezetünkbõl és gondolatainkból keletkeznek. Isten ezeket nem fogadja el! Visszautasítja! Ábel ajándékáról pedig részletesebben olvasunk a Bibliában: " Ábel is vitt az õ juhainak elsõ fajzásából és
azoknak kövérségébõl."
Ki a juhainak elsõ fajzása? Ki a kövérsége? Ki az elsõszülött? Jézus a Bárány, az Isten egyszülött Fia! A kövérsége pedig a Szent Szellem. Ábel, Isten színe elõtt, Jézus Krisztusban és a Szent Szellemben
bízva állt, míg Káin ajándéka jelképezi, hogy az ember az igyekezetébõl próbál megfelelni Istennek, amit Õ nem fogad el. Csak és kizárólag Jézus Krisztuson, a Bárányon keresztül történhet meg! Ebbõl derül ki,
hogy kétféle módon áldozik az ember, saját erejébõl, vagy Jézussal"
http://www.ujteremtes.hu/pdf/bibliaorak%205.pdf

Káin a kinti világot jelképezi, a kézzelfogható anyagiakat, a föld termését, míg Ábel a titokzatos belsőt, a lényegesebbet: az állat kiontott vérével (B=V) az ember Isten felé lerótt tartozását szimbolizálja: Bér= Vér= Abel (L=R)



Szólj hozzá!

Malkav találkozása a húsvéti nyuszival!

2017.05.05. 20:16 nárcisz kutyus

Ez a találkozás nem sikerült valami fényesen, mert  a nagyokos lesajnálóan nyilatkozott a bolyhos állatkáról.

Pedig ez a kis állat nagy titkok tudója és még nagyobb dolgok irányítója az Univerzumban!

Csapjunk egyenesen a közepébe!

Vajon a hitetlen Tamás apostol miért nyúl?

Ő Jézus sebébe akarja nyújtani az ujjait!

"Nyújtsd ide az ujjaidat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!"
A nyúlás, a nyújtás hangsúlyos elem a történetben.
Tamás apostol az állatövi nyúl tulajdonság megidézője.
A nyúl a keleti állatövben jelenik meg és a szűznek felel meg a nyugati állatövben:(53. kép)
https://www.slideshare.net/tzke/az-utols-vacsora
https://image.slidesharecdn.com/azutolsvacsora-120115042841-phpapp01/95/az-utols-vacsora-54-728.jpg?cb=1326602479

"NYÚL vagy MACSKA, Medve (SZŰZ-zel analóg)."
https://www.szepo.com/cikk/mese-mese-matka/

Milyen a szűz tulajdonság?
"a gyakorlatias Szűz a racionalitást, az ésszerűséget megkövetelő munkakörben érzi jól magát. A tömegkommunikációban és íróként is érvényesülhet, köszönhetően rendkívül fejlett kritikai érzékének. Ezt az adottságát nagyon meg kell tanulnia kordában tartani, hiszen sokszor kicsit bántón ad hangot véleményének."
http://www.astrologia.hu/fogalomtar_a_zodiakus.php

"Egyik csillagjegy képviselője sem annyira analitikus és logikus, mint a szűz. Ők azok, akik leginkább a racionalitás jegyében, pragmatikusan cselekszenek. A realitás talaján élnek, mindenre praktikus, életképes megoldásokat keresnek."
http://filantropikum.com/a-csillagjegyek-intelligenciaja-horoszkopod-elarulja-miben-vagy-a-legjobb/

Jézus Tamást apostolt a túlzott racionalitás hibájára figyelmezteti, amely racionalitást az irracionalitásba vetett szilárd hit tudja csak felülmúlni.
Nyújtsuk ki kezeinket mi is a feltámadásba vetett hit felé! A nyúl tulajdonság vezethet el Jézushoz, amikor megmozdulunk, kinyújtjuk kezeinket, és a racionálisan lehetetlenség helyett az irracionális valót, a feltámadás csodáját érhetjük tetten!

Tanulj P.G tanár úrtól:

https://www.youtube.com/watch?v=dz-FEJ061aQ

A Húsvét nem jelent mást számunkra, mint azt, hogy Jézus veszi a húst: újra testesül, a halálból visszatérő Lélek újra felveszi a hústest igáját! A feltámadás csodája már a mi életünkben elkezdődhet, ha mi is meghalunk és újra feltámadunk a Jézus Krisztusban!

 

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf görögkatolikus mezeinewsee malkav keresztenyesdemokrata.blog.hu malkav.blog.hu xinaf.blog.hu veszelszki-dunai bálint

Malkav osztja az észt a magyarságról!

2017.02.17. 11:55 bélaybéla

Legutóbbi bejegyzésében:

A haza helyes szeretetéről

2017.02.16. 08:06

utasít minket.

 

Malkav újra a magyarság mibenlétéről  próbálja osztani szerény méretű  eszecskéjét!
A hazába külföldről érkező szlovák (?)  Veszeleszki család dicső sarja megmondja mi a magyar és mi nem! Olyan távol van szegényke a történelmi tudástól, mint Makó Jeruzsálemtől, de inkább még annál is jóval  messzebb!
Ősi krónikáink tudása,  történelmi hagyományaink, származástudatunk nála egyszerűen  csak szélsőséges gondolat, amelyet nekünk illik,   sőt egyenesen kötelező felcserélnünk a számunkra a 19. században habsburg tudósok által kiagyalt finnugrizmusra!
 Szélsőségesség nincsen, ez csak egy csökött liberális maszlag , amelyet beetettek veled! Igazság van és hamisság! A finnugor származáselmélet nem tartozik az igazság kategóriájába, már csak azért sem, mert ezt a kiagyalói is elméletnek(!) hívják. Egy elmélet a sok elmélet közül, amelyet bizonyítani, igazolni a mai napig nem sikerült. Ezt világosan megmondja László Gyula professzor is:


https://www.youtube.com/watch?v=tf_dqdRlZSU#t=11


A katolikus lexikon rendkívül szélsőséges szócikke is ezt adja:

 


http://lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C5%91st%C3%B6rt%C3%A9net%C3%BCnk%20tabui.html


"a magyar őstörténet azon részei, amelyek kutatását a hivatalos állami/akadémiai művelődéspolitika irányítói (a múltban és a jelenben), tudománytalannak hirdetve, akadályozzák, elutasítják, eredményeit tagadják s a tankönyvekből kitiltják. - A szkíta-kérdés történetírásunk legkényesebb kérdése. A ném. történetírók a 18-19. sz: bizonyítékok nélkül, indogermánosították a szkítákat, s bár a 20. sz. közepe óta már nem teszik, a hivatalos hazai tört-írás változatlanul a 19. sz. ném. fölfogást követi. Aki megkíséreli az ősi m. hitvilágot bemutatni, annak vállalnia kell a m. tört-ből száműzött szkíta-kérdés említését is. - A szkíták indogermánosítói (pl. August Ludwig Schlözer, 1735-1809) és göttingai mo-i tanítványai teremtették meg a 18-19. sz: a „délibábos történelmet”, ill. a „délibábos nyelvtudományt”. - Nagyon kevés szkíta nyelvemlék maradt fönn, ezért a szkíták nyelve csak a korabeli más nyelvemlékekkel, ill. későbbi, a szkítával rokon v. a szkíta-utód nyelvek segítségével tanulmányozható; ilyen a sumér, a szanszkrit, az etruszk, a kelta, a magyar nyelv. - A szkíta-etruszk, azaz a m.-etruszk nyelvrokonságot meggyőzően bizonyítja pl. az olasz Mario Alinei: Az etruszk nyelv mint a magyar nyelv archaikus változata (Etrusco: una forma arcaica di Ungherese. Bologna, 2003) c. műve, mely azt a következő hasonlóságokkal mutatja be: apa = apa; Eis, Ais = IS/ŐS, ISTEN; cel= kel, kelet; Felsina = felső stb.). Az etruszk is ragozó nyelv, abban is az első szótag a hangsúlyos, jellemzője a magánhangzó-illeszkedés. Alinei bizonyítéka az is, hogy a m. nyelv segítségével sok „megfejthetetlen” etruszk föliratot fejtett
"Grover S. Kranz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása (Bp., 2000) c. kv-ében kijelentette: „A magyar nyelv régisége meglepő lehet. Mezolitikus nyelvnek tartom, ami megelőzi a neolitikus bevándorlást.” Kiegészítve: „az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád Magyarországról ered és innen terjedt el ellenkező irányba”. Ez azt is jelenti, „hogy az összes helyben maradó európai nyelv közül gyakorlatilag a magyar a legrégibb"
"László Gyula szerint a késő jégkori ún. gravetti műveltségnek olyan jelentős nyelve lehetett az ómagyar, amely hosszú ideig közlekedőnyelv volt e műveltség hatókörében, a Kárpát-medencétől Szibériáig"
Honnan származnak tehát azok a  magyarok, akik keletről érkeztek vissza  a Kárpát - medencébe Árpád vezetésével?
http://lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C5%91st%C3%B6rt%C3%A9net.html


 "Stein Aurél (1862-1943) által 1913-15: föltárt Dzsungár-kapu közeli asztanai ujgur temető, melyből 1986: újabb 1200 sírt tártak föl az ujgur és kínai régészek. Az e temetőben eltemetettek alaktanilag (és élettanilag) ugyanolyanok voltak, mint azok, akik „magyar” néven a Kárpát-medencében telepedtek le."
 "Hunfalvy Pál  és Vámbéry Ármin, a „finnugristák” és a „törökösök” vitája a mai napig tart; de a tények a „török tábor” tagjait igazolják."
Ennyit tehát a magyarok őseiről, származásunkról!


Térjünk át az ss-re! Azt állítja, hogy a magyar történelmünk szégyenfoltja az ss!
Ez olyan szintű ökörség, mintha azt mondanánk, hogy a tatárok betörése , fosztogatása, kínzásaik, vérengzéseik a magyar történelem szégyenfoltja lenne!
Egyáltalán nem az, mert nekünk Hitler alakulatához semmi közünk nincsen! Ha voltak is kollaboránsok, az őket minősíti és nem az egész nemzetet!
A nyilasok a háború utolsó, legzűrzavarosabb időszakában  követtek el gyilkosságokat felsőbb parancs nélkül, önhatalmúlag. Ez nem hasonlítható össze a kommunisták felső parancsra elkövetett sortüzeivel, kínzásaival, évtizedeken át  tartó diktatúrájával. Szálasi Ferenc nemzetvezetőnk hű katolikus módra  sikresen tudta megmenteni a teljes pusztulásból a zsidókat:


http://mult-kor.hu/megjelentek-szalasi-ferenc-1942-es-1946-kztti-naploi-20161130


"A kutató szerint több tízezer zsidó köszönheti az életét annak, hogy Szálasi számára - nem igazán érthető okokból - fontos volt, hogy a háború utolsó hónapjaiban a semleges országok legitimnek ismerjék el a nyilasok hatalomra kerülését Magyarországon. Ennek elérése érdekében 1944. decemberig Szálasi a korábbi, Sztójay Döme vezette kormányhoz (1944. március 22. - augusztus 28.) képest "opportunista" zsidópolitikát folytatott.
"Ez gyökeresen ellenkezett a németek zsidópolitikájával" - mondta el Karsai László, aki szerint október közepén Szálasinak még minden eszköze, lehetősége meg lett volna a 200 ezres budapesti zsidóság deportálására, legyilkoltatására. Ehelyett megszervezte a két gettót, ahol borzalmas körülmények között ugyan, de többségben túl tudták élni a háborút a budapesti zsidók. A történész szerint hamis a kép, amely a Budapesten történteket Adolf Eichmann és Raoul Wallenberg svéd diplomata zsidókért vívott "csatájaként" ábrázolja, mint ahogy azt számos megemlékezés sugallja."
 "Szálasi 1944. október 15-én került hatalomra, Adolf Eichmann, a deportálások egyik fő szervezője már másnap Berlinből Budapestre repült, és követelte a magyar főváros "zsidótlanítását". Szálasi erre azzal válaszolt, hogy a zsidók dolgozzanak csak a magyar nemzet javára, a zsidómentesítést - amit ő elsősorban kitelepítésként képzelt el - pedig a győztes háború utánra kell halasztani."
"Egyikük sem volt döntési helyzetben. Döntési helyzetben Szálasi volt. Ha ő azt mondta volna, hogy a németek által kifogásolt nemzetközi védútlevelek nem érvényesek, akkor egyetlen zsidó életét sem tudják megmenteni a diplomaták"
Szálasit felakasztották.
A valódi zsidótalanító és a deportálásokat kikényszerítő, teljhatalmú Edmund Wesenmayer ellenben megkapta méltó büntetését a tetteiért:
 "A nürnbergi perben 1949-ben 20 év börtönre ítélték, majd büntetését felére csökkentették, majd 1951-ben szabadlábra helyezték"
https://hu.wikipedia.org/wiki/Edmund_Veesenmayer
"Veesenmayer az NSZK-ban (Német Szövetségi Köztársaság) élt, s közgazdászként vezető szerepet játszott a háború során tönkretett nyugat-német gazdaság helyreállításában"


http://doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id=301

Malkav úr a helyesírásról is kiváló  észosztó képességekkel rendelkezik:
 "nem thömkhödjük thele fhölöslegeshen "h"-val a mondhathunkat hirtelen öthlethtől vhezérelhve"
Az irodalmi alkotás szabadságot ad az író számára ebben a tekintetben is, ha valamit érzékeltetni, nyomatékosítani szeretne, akkor eltérhet a helyesírás szabályaitól!
„Hát kéhem szépen, nyugodtan szólítson úgy, ahogy jól esik."
http://24.hu/fn/gazdasag/2007/04/26/tortenelem_felulnezetbol/
Az akác fa hungarikum:
"Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be pénteken Szarvason, a testület kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón."
http://www.origo.hu/gazdasag/20140516-hungarikum-lett-az-akacfa-es-az-akacmez.html
Azt mondja:
"Mivel nem sunyiskodunk, véleményünket arccal, névvel vállaljuk"
Nem látom az arcodat a blogodon, se a nevedet!
Minden nép az Isten által neki adott feladatát végzi a földön, amely feladat lehet a mi nézőpontunkból becsesebb a többinél. Minden feladatot lehet jól végezni és rosszul is. Ezt szóvá kell és lehet tenni adott esetben!  Ez helyes is, hiszen minden nép magát tarthatja nagyobbnak, jobbnak a másiknál. Petőfi is tettett, akor ezt írta:
"Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!"
A veszelovszki-félék azonban mindent elkövetnek, hogy ez ne így legyen!


Szinkretizmus sincsen, hanem mi az ószövetség szinkretizálása helyett a magyar hagyományainkat emeljük be a keresztény vallásunkba , megbecsülvén őseink évezredes vallási hagyományait! Ezért mi nyugodtan megengedjük és üdvösnek tarjuk, ha mindenki ezek szerint cselekszik és nem próbálunk megakadályozni ebben senkit. A zsidókból lett keresztények, vagy bárki más is, akár még  a szlovák(?)  Malkav úr is, nyugodtan beemelheti az ószövetséget, ha úgy gondolja, de minket magyarokat ne presszionáljon és ne kényszerítsen erre!
Árpád ősünk sávjait is védelmünkbe vesszük Malkav úrrral szemben, mert nyugodtan használhatjuk eme ősi jelképünket a saját magunk, lobogónk dekorálására is:
Ezt teszi sok város, község hála Istennek Magyarországon. Az érseki város, Esztergom lobogóját is az árpádsáv dekorálja:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Esztergom#/media/File:Flag_of_Esztergom.svg

1024px-flag_of_esztergom_svg.png
Nemzeti hagyományainkat igenis  ki kell plakátoznunk, hogy megismerhessék gyermekeink, a többi nemzetek, hogy kik vagyunk, mit tudunk, mit tettünk és nem rejthetjük el a föld alá, mint egy cukorrépa gyökeret!
A magyar nép jócselekedeteit nyilvánvalóvá kell tenni mindig , mindenkor és mindenhol:
"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Szólj hozzá!

Malkav az Igazi Kutai Jézust kutatja!

2017.01.22. 10:37 bélaybéla

Legutóbbi bejegyzésében :(2017.01.20. 21:56) tétova lépésekkel megindult a Kutai felé, de  a lelkében, agyában lévő rengeteg tévképzet miatt nem tudta még teljes mértékben megérteni a Kutai üzenetét.

Segítsünk most neki?

Legyünk jóindulattal, és tételezzük fel a jószándékot!

 

Nagyon üdvözlendő, hogy az Igazi  Kutai Jézus kereséséhez fogtál, mert a judeo-keresztény egyházak, köztük a Római Katolikus egyházzal, az embereket tudatosan és évszázadok óta a hülyeség állapotában tartja.
Ezt ismerték fel a kitűnő katolikus teológus tudósok is, akik bátran felemelték a szavukat ez ellen:
"Nézzük meg tehát, mit is mond a Nostra Aetate? Az irat lényege egy másik téma, de itt az a fontos, hogy ez egy erősen pró zsidó irat, amely megtilt minden megkülönböztetést, a zsidókat nem csak ártatlannak minősíti a keresztrefeszitéssel kapcsolatban, hanem továbbra is mint kiválasztott nép kezeli őket. A Nyilatkozat egyik legsúlyosabb teológiai tévedése, hogy az Egyház illetve az üdvtörténet kezdetét nem vezeti vissza Ádámig illetve az őskinyilatkoztatásig: „Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók.” Igy a magukat Ádámig visszavezetők az egyszerű keresztények, míg a magukat Ábrahámtól számítók a judeó-keresztények. Ezzel egy de faktó szakadást idéztek elő a kereszténységben. "
"A Zsinat sikeres befolyásolásától felbuzdulva, Glock és Stark két évig körbe járták Amerikát, beszédeket és szemináriumokat tartani egyházi vezetőknek, újságíróknak és szerkesztőknek. Munkájuk sikeres volt, mert munkájuk eredményeként sok hitoktatási tankönyvet és más kiadványokat át kellett írni, és minden szinten átnevelési kampányokra volt szükség. Így született meg a „judeo-kereszténység,”
http://eucharisztikuskongresszus.hu/BS_hit_14.html

Az Igazi  Kutai Jézus ellenben minden népnek a saját hagyományaira építi üzenetét, tanítását. Így a zsidóknak természetesen a zsidó hagyományokra, a nem zsidóknak,  mint pl. a görögöknek, az ő saját hagyományaikra, tudásukra. Nekünk magyaroknak pedig, a mi ősi hagyományainkra: a Csodaszarvasunkra, szkíta őseinkre,  Hunor-Magyarra, Babba Máriára, a fényvallásunkra, az asztrológiai világképünkre stb.
 Az Igazi Kutai  Jézus nem tagadja, nem üldözi ezeket, henem beilleszti az általa hozott üzenetbe, tanításba szerves módon.
 Így őseinket nekünk sem kell megtagadnunk, elítélnünk, mint ahogyan a zsidóknak sem, hanem előképekként fedezhetjük fel bennük, életükben, tevékenységükben a Jézusi erkölcsiséget, tanításokat.
Ti ellenben nem ezt az utat járva jutottatok a kereszténységre, hanem az un. "jól bevált úton" :
"A nagyegyház mindig is így járt el:
"elõbb minden üdvösségre vágyót zsidóvá
teszünk, hogy azután zsidóból - a már ismert és biztonságosnak látszó úton - kereszténnyé
tehessünk. Minden egyéb útvonal bizonytalan, tehát gyanús, tehát tilalmazott. A receptúra
félelmetesen bevált: ezt alkalmazta a nagyegyház nyugati hadoszlopa a két Indiák, a keleti,
ortodox szárny pedig Szibéria térítésekor, olyan átütõ sikerrel, hogy itt is, ott is mintegy fél
kontinensnyi népesség lett az effektív áldozata."
Van ellenben más útvonal is:
"Ha valaki történetesen zsidónak született, az magától értetõdõ módon a zsidó hagyományon (az Ószövetség tanításrendszerén) át jut el a tökéletesség magasabb fokára, ha viszont nem zsidó, akkor ugyanilyen magától értetõdõ biztonsággal használhatja útravalónak a saját szakrális örökségét."
http://www.taltosbarka.hu/barka/wp-content/uploads/2008/04/pap_gabor-gondolatok_a_szkita_nep_nemzeti_szertartasrendrol.pdf
Benneteket tehát egyszerre kellett megismertetni a zsidó hagyományokkal, történetekkel és abból levezetve juttattattak el a kereszténységre. Van más út is, amely a saját hagyományainkat megismertetve juttat el az Igazi Jézushoz, aki nem kirekesztő, és nem egyetlen nép történelmén keresztül elérhető.


Azt mondja Malkav, nem ismeri a Kutai Jézust! Ez nagy baj, mert Jézus tanításainak fő szimbóluma a víz, az emberek eredendő szomjúsága. Most azonban itt a kiváló  lehetőség, hogy megismerd a Kutai Jézust:


 - "Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék."(Ján7,37b)
 - "És aki szomjúhozik, jőjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen."(Jel22,17b)
  - "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.
11
    Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?
12
    Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
13
    Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:
14
    Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne."(Ján4,10-14)


Honnan származik tehát Kutai Jézus?

"És más népet telepített be Assiria királya Babilóniából, Kutából, Avából, Hámátból és Sefárvaimból, és beszállítá őket Samaria városaiba az Izráel fiai helyett, a kik birtokba vették Samariát, és annak városaiban laktak." 2Kir 17,24
A Kutai Jézus Kutából származik, hiszen Assiria királya onnan telepítette be Galileába, Samariába  az ott lakók őseit. Abban az időben még Galilea külön nem létezett, hanem Samaria része volt.


A galileusok féltek, rettegtek a zsidóktól:
"Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!«"Jn20,19
Ti nem vagytok már magyarok, és ezt észre sem veszitek, hiszen  nem érdekel benneteket a magyar hagyományokban fellehető krisztusi erkölcsiség, életpéldák, hanem csak a zsidók Ószövetségéből tudtok táplálkozni. Eleink még máshogyan gondolkodtak, amikor tele festették középkori templomainkat Szent László történetével, a kun karmából megszabadító nemes vitéz küzdelmével. A kun-kohn karmaiból úgy látszik, hogy ti nem is igen akartok megszabadulni, annyira megszoktátok bűzös leheletét(!), hogy drogként szívjátok magatokba kénköves poklát. Ez érthető is, hiszen ti genetikailag nem is vagytok magyarok, hanem idegen betolakodók vagytok a hazában az őseitek okán.

121212095140x7a144b580b8c7c33590a73a537b54703.jpg
Akkor ehhez tartsátok magatokat és ne próbáljátok a még tiszta lelkü magyar gyerekeket megrontani a bűzölgő tanításaitokkal! Ne foglalkozzatok magyar gyerekek tanításával! Nem ez a ti dolgotok! Érthető?

 

Most pedig itt közlöm a vitában általuk elrejtett, nem közölt hozzászólásaimat!

Nem véletlen bizony, hogy Jézus  a zsidók közé született, mert ha nem a leggonoszabb emberek közé születik  az üdvözítő, akkor a leggonoszabbak kimaradtak volna a megbocsátásból, a kegyelem lehetőségéből! Ugyanezért  születt Jézus a legsötétebb napon, napok egyikén karácsonykor.
Semmiféle különleges tisztelet, megbecsülés nem érheti tehát a zsidóságot, se a zsidóság ószövetségét és a zsidók történelmét, hanem inkább szégyenkezni illene! Ellenben a jómadaraknak eszük ágában sincsen szégyenkezni, hanem  az ószövetségi zsidóságot próbálják jó színben feltüntetni.

A nevelőapa József születtet Juda törzséből,  de a leges-legmodernebb genetikai kutatások kiderítették, hogy a nevelőapa nem örökíti a származását a nevelt fiúra. A zsidók annak idején ezt még nem tudták!

Ezért mondották, hogy Jézus Dávid házából származik, a nevelőapja származása okán.

"A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názeretbe, egy szűzhöz" (Lk1,26-27a)
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem." /Mt 5,17/"
Az eredeti görög szöveg szerint a betölteni szó szerepel a kérdéses igehelyen:
πληρῶσαι·betölteni
A betölteni szó jelentése nem azonos a betartani jelentéssel!
A betölteni szó jelentése, ha korra vonatkoztatjuk, akkor : elér, elhagy, átlép, túlhalad
Jézus az ószövetségi kort meghaladta, mert újat hozott.
Jézus átlépett az ószövetségi törvényeken, túlhaladta azokat az előírásokat, mert ő gyökeresn új parancsolatot adott a tanítványainak:
"Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást."Ján13,34

A jómadarak azonban a betölteni igét betartani értelemmel kívánják eladni a tudatlanoknak! Teljesen hiábavaló ezen próbálokzásuk, mert minket nem tudnak megvezetni!



Sajnos, nincs miért szeretnünk a  korabeli(!) zsidókat, mert maguk a tanítványok is rettegtek tőlük:
"Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!" (Jn20,19)

A judabeli zsidók a galileusokat soha nem fogadták el teljes értékű zsidónak, ugyanis a galileusokat a zsidó uralkodó erőszakkal judaizálta és kötelezte őket a körülmetélkedésre!


Legjobban a három jómadarat a saját egyházuk kiadványaival lehet sarokba szorítani és hatásosan revolverezni:
A katolikus lexikonból tanulj, mert ezt ajánlotta a prelátus úr, ne makacskodj:
Katolikus Lexikon:
"a magyar őstörténet azon részei, amelyek kutatását a hivatalos állami/akadémiai művelődéspolitika irányítói (a múltban és a jelenben), tudománytalannak hirdetve, akadályozzák, elutasítják, eredményeit tagadják s a tankönyvekből kitiltják. - A szkíta-kérdés történetírásunk legkényesebb kérdése. A ném. történetírók a 18-19. sz: bizonyítékok nélkül, indogermánosították a szkítákat, s bár a 20. sz. közepe óta már nem teszik, a hivatalos hazai tört-írás változatlanul a 19. sz. ném. fölfogást követi. Aki megkíséreli az ősi magyar hitvilágot bemutatni, annak vállalnia kell a magyar tört-ből száműzött szkíta-kérdés említését is. - A szkíták indogermánosítói (pl. August Ludwig Schlözer, 1735-1809) és göttingai mo-i tanítványai teremtették meg a 18-19. sz: a „délibábos történelmet”, ill. a „délibábos nyelvtudományt”. - Nagyon kevés szkíta nyelvemlék maradt fönn, ezért a szkíták nyelve csak a korabeli más nyelvemlékekkel, ill. későbbi, a szkítával rokon v. a szkíta-utód nyelvek segítségével tanulmányozható; ilyen a sumér, a szanszkrit, az etruszk, a kelta, a magyar nyelv. - A szkíta-etruszk, azaz a magyar-etruszk nyelvrokonságot meggyőzően bizonyítja pl. az olasz Mario Alinei: Az etruszk nyelv mint a magyar nyelv archaikus változata (Etrusco: una forma arcaica di Ungherese. Bologna, 2003) c. műve, mely azt a következő hasonlóságokkal mutatja be: apa = apa; Eis, Ais = IS/ŐS, ISTEN; cel= kel, kelet; Felsina = felső stb.). Az etruszk is ragozó nyelv, abban is az első szótag a hangsúlyos, jellemzője a magánhangzó-illeszkedés. Alinei bizonyítéka az is, hogy a magyar  nyelv segítségével sok „megfejthetetlen” etruszk föliratot fejtett meg"

Ti magatok is az akadályozók, a magyarság eredetének megtagadói közé soroltattok? Hogyan mertek ezek után a prelátus úr szemébe nézni, aki ezt a lexikont nagy munkával kiadta és az oltárra letette? Ilyen vastag bőr van a képeteken?

 


 A szent hagyomány folyamatosan bővül, gyarapszik, ezért nyilván  nem lesz azonnal egyenértékű a mi hagyomány anyagunk a szent hagyománnyal,mert  ez egy folyamat része, amelynek az első pontja ez, hogy vizsgálódunk, merünk vizsgálódni, megállapításokat tenni és akkor egy bizonyos átfutási idő után részévé válhat a szent hagyománynak a dolog!

A jómadarak megpróbálják a gyerekek elől elrejteni a magyar őstörténetet, mondavilágot, származási vonalakat.
 Arra nincsen bizonyíték, hogy mi nem vagyunk rokon nép a hunokkal, mert sem a genetika, sem a nyelv ezt nem zárja ki. Ucsiratu professzor a kínai nyelvből azonosította a hun szavakat, és láss csodát, a hun szavak a magyarban is megtalálhatók:

http://index.hu/tudomany/tortenelem/ucsiraltu383/

Végső elkeseredésükben genetikai és nyelvi bizonyítékokat követeltek a magyarok leszármazási tábláit igazolandó. Átlátszó erőlködés ez, mert a zsidók leszármazási tábláival kapcsolosan miért nem ilyen gyanakvóak a jómadárkáim?
Azt sem tudjuk egyébként, hogy Noé melyik fia milyen rokonságban állt a későbbi zsidókkal, mert nincsenek genetikai minták, nyelvi bizonyítékok. Ez nem mérvadó, ha egyszer a családfák és a hagyományok szerint  a zsidók ezt tartják.
Ha ők ezt tarthatják, akkor mi is tarthatjuk a családfánk szerint őseinknek a hunokat, szkítákat, Nimródot!
Finnugorok nincsenek, ez csak egy fikció! A genetikai vizsgálatok szerint a honfoglaló magyarok a szkítákkal állnak genetikai rokonségban.
"Vajon az archeogenetika mit mond ezekkel a preszkíta, szkíta régészeti kultúrákkal kapcsolatban? Szerencsére már vannak eredmények e téren is. 2004-ben sor került egy még 1995-ben az Altáji Köztársaság területén, a Kizil folyó forrásvidékén feltárt altáji szkíta lelet genetikai vizsgálatára, francia és belga szakemberek által28. A Kr.e. IV-II. század közé datált, 35-40 éves férfi maradványainak mitokondriális DNS haplocsoport besorolása a ritka N1a típus. Ennek gyakorisága a mai európai, közel-keleti populációkban (skandináv, észak-, közép-európai, keleti mediterrán, örmény, török) kevesebb, mint 1%, a legmagasabb iráni és bizonyos indiai népességekben (8,3%)29. Ha megnézzük Tömöry Gyöngyvér és munkatársainak a mtDNS tekintetében végzett kutatási eredményeit, láthatjuk, hogy a klasszikus honfoglalók mintáiban az N1a haplocsoport mindegyik mai mintánál magasabb gyakoriságú (18,3%)"http://genetika.blog.hu/2014/01/18/a_genetikai_markerek_es_a_magyar_ostortenet_gaspar_robert
Ezen kívül a kulturális rokonság is ezekhez a népekhez köt minket és nem a finnekhez, mordvinokhoz stb.
Ti nem vagytok magyar származásúak és mivel a magyarok  családfáit, leszármazását , őseit is megtagadtátok, ezért  ti magatok zártátok ki magatokat a magyarságból.
A bibliai Nimród azonos a mi hagyományunk Nimródjával: A katolikus lexikon tanúsága szerint:
"Nimród: legendás alak a Szentírásban. - Ter 10,9.10-12: nagy birod. alapítója, mely Mezopotámia déli részének minden nagy városát (Bábel, Erek/Uruk, Akkád) magában foglalta. Mik 5,5 Asszíriával hozza kapcsolatba, ahol →Kalach romjai még ma is viselik a nevét. - A m. krónikák szerint ~tól (Nemrót, Kézainál Menrót) származott Hunor és Magor. **"
http://lexikon.katolikus.hu/N/Nimr%C3%B3d.html
Ajánlom, hogy iratkozz be a
SZENT ATANÁZ GÖRÖG KATOLIKUS HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZENTÍRÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK
Levelező Tagozatára:
" Íly  módon  ezek  a  mágusok,
napkeleti bölcsek is miután utána néztek Nimród kinyilatkoztatásában, megtudták, hogy
király született Júdában, és felt
árult előttük Krisztus egész életútja.”
http://fli.hu/pappnora-bibliakommentek/files/Napkeleti-boelcsek.pdf
A tanítás folyamatosan változik az ismereteink bővülése során!
Az igazi Jézus során előkerülő tények, tények, amelyeket megismerhetsz a kutatásokból, a lexikonokból és a főiskolai jegyzetekből!
 Te Judeo-Keresztény vagy!

 
Ezután a jómadarak a saját egyházuk lexikonját próbálják meg hilteleníteni, csakhogy a magyarokat megfoszthassák az őseiktől. ( Adj a tótnak szállást, kiver a házadból?)
Szerintem meg a Katolikus Lexikont nem a humorfesztiválra való rásegítés céljából adta ki az Egyház, hanem azért, mert ezzel akarja tanítani a híveket! Így aki olvassa, nem nevet rajta, hanem tanul belőle!
Rajtatok kívül természetesen, mert ti röhögtök!


Nem te mondod meg, hogy az egyház miből tanít, hanem az, aki kiadta a lexikont: egyenesen maga a prelátus úr:
"November 20-án délelőtt a Központi Papnevelő Intézet dísztermében mutatták be"
"Munkájuk gyümölcsét Diós István azzal a reménnyel teszi le „az Úr oltárára, illetve az olvasó könyvespolcára”, hogy a következő nemzedéknek segítenek eligazodni és gyarapodni a hívő tudás világában."
http://www.magyarkurir.hu/hirek/megjelent-magyar-katolikus-lexikon-utolso-kotete/
Tehát a hívő tudás világába nyújt betekintést a lexikon!
Én ehhez tartom magam, és hallgatok a prelátus úrra és tanulok a munkájukból! Ti nyíltan szembehelyezkedtek ezzel! Akkor jelentsétek fel a Katolikus  Lexikont!
Aki megtagadja a magyok őseit, leszármazási tábláit, az kiírta magát a magyarok közül, hiába beszéli a nyelvet: ez édeskevés!

Ezután megpróbálják tagadni mélységes zsidó elköteleződésüket, de ez nem megy, mert nagyon könnyen lelepleztem őket:
Az oldal készítői azt mondták, ha mind a 6 állítás meg van benned , akkor tényleg(!)  judeo-keresztény vagy , de ez nem zárja ki azt, hogy akkor is judeo-keresztény lehess, ha csak egy tényállás vonatkozik  rád!
A tényleg szón van a hangsúly! Ekkor már biztosan, mindenki számára konkrétan felismerhetően vagy judeo-keresztény!

Az őseink kérdése azután válik fontos kérdéssé, miután megszülettünk, hiszen van, akiktől tudunk tanulni, az élettapasztalataikat átvehetjük! Ezért nem mindegy egyáltalán, milyen őseink voltak!
 Ezután azzal próbáltak érvelni a zsidók elsődlegessége, fontossága mellett, hogy Jézus idézett a zsidóknak az ószövetségből. Gyenge próbálkozás, mert ugyan mire hivatkozott volna a zsidóknak Jézus, a  buddhizmusra? Ha Indiába született volna, akkor meg Buddhára hivatkozott volna és nem a zsidók Tórájára!
 Ez teljesen természetes!
Jézus a zsidók közé született, de ő maga Kutai Jézus volt, galileus, nem zsidó származású, aki felrúgta a zsidók törvényeit és a szeretetet helyezte mindenek fölé! Minden törvényt ugyanis  csak a szeretet legitimál, mert minden törvény csak addig elfogadható, amíg a mozgatórugó a törvény mögötti szeretet.
Jézus senkit sem kényszerít arra, hogy egy idegen nép történetét Istentől ihletettnek fogadja el, azt megtanulja, tanulmányozza, mert minden népnek meg van a maga vallása, története, héroszai!
A magyar nép ősei mindig is léteztek, szkítáknak hívták őket, mezopotámiában is éldegéltek, aztán pedig Galilába is kerültek belőlük!
Tanulmányozd a prelátus úr ajánlására a Katolikus Lexikont, abból sok mindent megtanulhatsz a magyarok őseiről!


 Ezután Nimród ősapánkat próbálták meg kikezdeni, elvenni érdemét a  Jézussal kapcsolatos kinyilatkoztatásaitól! Ez sem jött össze nekik, mert én a saját egyházuk kiadványában is ezt megerősítve olvastam és kész voltam ezt elhinni:
Azért vagyok kész, mert a SZENT ATANÁZ GÖRÖG KATOLIKUS HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZENTÍRÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK levelező tagozatának
tananyagában olvastam.

A dolgozatban megállapítást nyert az is, hogy :
"A fentiek alapján világosan kitűnik, hogy a napkeleti bölcsek zoroasztriánus hite egészen
hasonló elveket vall a kereszténységgel. Nem lehetett nehéz dolga a térítést illetően Tamás
apostolnak a pártusok között, éppen emiatt a hasonlatosság miatt."
 Tehát vannak népek, amelyeknek nem volt szükségük az ószövetségre ahhoz, hogy keresztényekké legyenek, mert sokkal könnyebben tudtak keresztényekké lenni, mint a zsidók, hiszen a vallásuk már jóval Jézus megjelenése előtt hasonló elveket vallott a jézusi kereszténységgel.
Ezért nekünk magyaroknak sem volt és ma sincs szükségünk az ószövetség megismerésére ahhoz, hogy keresztények legyünk, hiszen  a mi eleink is a manicheizmushoz hasonló vallásúak voltak, valamint mi is Nimród leszármazottai vagyunk, szkíták, mint a pártus őseleink voltak.
Az apokrif tudósításoktól teljesen független tény az, hogy a keleti mágusok a csillagok megfigyeléséből tudták megtalálni Jézus születési idejét.
Mi magyarok pedig abban hiszünk, hogy a nagy Nimród király kinyilatkoztatása által teljesen feltárult a mágusok előtt Jézus egész életútja!

Ezután a saját egyházuk dolgozatát próbálták meg hitelteleníteni azzal a blöffel, hogy igaz ugyan, hogy ezt írja a dolgozat, de a dolgozat  szövegkörnyezete később megcáfolja a leírtakat!
A szövegkörnyezet sem cáfolja az idézetet! Hiába olvastam el az egész irományt, én a fenti idézetet sehol nem láttam megcáfolva, se utóbb, se előtte!
 Ha te cáfolatot látsz valahol, akkor idézd nekem!
Aki megtagadja ősei hagyományait, magukat az ősöket, a leszármazási táblákat, az őseink vallását, azt már nem lehet jó szívvel magyarnak nevezni, hanem elkorcsosultnak, judeo-kereszténynek, stb.
 Maguk a zsidók is kivetnék maguk közül azokat, akik megtagadnák az ószövetséget és az őseiket!
A mi hagyományainkat nem engedjük, hogy holmi "papokrif iratnak" minősítve mireánk pressziót gyakoroljatok! Számotokra mindez lehet  "apokrif irat", kit érdekel, az a ti dolgotok, de legyetek szívesek megengedni nekünk, hogy mi ezeket " szentnek", igaznak, és sérthetetlennek tarthassuk. Ez a mi vallásunk és nézetünk, álláspontumk.
Nagyon sokan és egyre többen jutnak ugyanerre a felismerésre a hazában és elindul egy új honfoglalás, amikor visszavesszük ősenk jussát, hagyományait, nemes erkölcseit!
Már fel is épült ennek szellemében egy kis templom Verőcén: A Kárpát Haza temploma.
Ezt a judeo-keresztény papok megtagadták!
Annál jobb, mert így kiviláglik, hogy kik azok, akik az őseiket is elvetik!


A krónikák emlékezete alapján teljességgel elfogadandó, hogy a magyarság ősapja Nimród volt, így minden más állítást vissza lehet és kell utasítani, még akkor is, ha a hivatalosított nyelv- és történelemtudomány az ellenkezőjét állítja.
Ti tehát megtagadjátok mind a Nimród királytól való származásunkat, mind pedig a szkíta őseinket, a Katolikus Lexikon tudásával direkt szembe menve!
 Ez skandallium, innentől kezdve ti nem vagytok magyarok, akárhogyan is bizonygatjátok, mivel nincsen mire alapoznotok a magyarságotokat, ha egyszer  ezeket az őseinket megtagadjátok, és helyébe "finnugorokat" képzeltek, sőt egyenesen azt állítottad, hogy a magyarok finnugorok!
Te judeo- keresztény vagy, mert a hitedet , a Jézushoz való megtérésedet az ószövetségen keresztül tudtad csak abszolválni. A mi ősi vallásunkról fogalmad sem lévén, ezért csak ez az egyetlen út maradt a számodra, számotokra!
Akkor szerinted, amely  irat nincsen benne a Bibliában, és nem Istentől ihletett,  ebből következően, akkor az mind hamis?
Az összes más népek történetei, maga az egész történettudomány több évezredes kutatásai mind hiteltelenek?
Szó nincsen róla, nekünk magyaroknak a fentebb már bemutatott őseink hitelesek, a magunk módján "szentek". Ettől még mi is keresztények vagyunk, mert nem csak judeo-kereszténység létezik, hanem temérdek más formái is vannak még ezen kívül a nagyvilágban!

Ezután megpróbált rám nyomást gyakorolni a jómadár, hogy ha megírom az idézeteket a forrásokkal, akkor nem jelenteti meg a blogján a hozzászólásomat! Szemmel láthatóan ez nagyon kényelmetlenül érintette őket!

Tehát az nem érdekel, hogy te mit jelentetsz meg és mit nem, engem ezzel nem tudsz revolverezni, mert az összes kihagyott hozzászólásomat a saját blogomon meg fogom jelentetni, mert a rejtegetések világkorszakának immáron leáldozott!

 Nimród elfogadása ősünknek és a szkíta ősök elismerése a katekizmus , az Evangélium és a Szent hagyomány megváltoztatatása nélkül is lehetséges, mert ezeknek semmi köze nincsen az utóbbiakhoz! Minden nép saját maga tudhatja, hogy kik az őseik, és ehhez nem kell engedélyt kérni se a katekizmustól, se a pápától és se az Evangéliumoktól!
 Mit nem lehet ezen felfogni?
"Még jó, hogy nem te szabod meg, hogy ki magyar és ki nem."
Ez  következménye  a józan ész szerint, hogy ha valaki megtagadja a  magyar hagyományokban évszázadokon át vezetett és nyilván tartott őseit, akkor az nem nevezhető magyarnak, mert ezek az ősök a magyarok ősei. Ha nektek más őseitek vannak, (nyugodtan lehetnek), de azok nem magyar ősök, nem a magyarok ősei! Így te sem vagytok vér szerinti magyarok, hanem csak jövevények, akik mások őseit is meg akarjátok tagadni!  Milyen jogon tagadjátok ti meg az én őseimet, vagy más magyarok őseit? Honnan veszitek ehhez a bátorságot?
Egy apokrif irat is lehet igaz, ha más történelmi dokumentumok alátámasztják az igazát!  
Egyébként pedig a ti számotokra lehet csak hamis valami, mert más vallások ettől még nyugodtan elfogadhatják igaznak azt, amit ők jónak látnak elfogadni. Igy mi ezekből az iratokból  is elfogadjuk,  igazoló dokumentumnak  Nimródunk történeteit!
 A manicheizmus is keresztény hit, mert nem te mondod meg, mi a keresztény és mi nem! Maga Mani mondotta, hogy ő Jézus apostola, követője, sőt mártírja.

Rendkívül kellemetlenül érintette őket a saját egyházuk kidványa, ezért váltig makacskodtak, hogy a kiadványból idézett megállapítások hamisak és maga a kiadvány cáfolja azokat!
"Kövezzetek meg, én nem dolgozom helyetted, mert akkor nem fejlődnél semmit"
 Ha arra volt eszed, hogy a Bibliából hozzál példát arra, hogyan cáfol meg egy állítást az azt következő, akkor ez sem kunsz neked: De mivel ilyen állítás nincsen az irományban, miért is lenne, senki sem ostoba, hogy azért fejtsen ki egy állítást, hogy azt két mondattal később megcáfoljon!
 Szó sincsen reklámozásról, egyszerűen  bizonyos kommentjeimet nem jelenítetted meg, de nem azért, mert abban a saját blogomat reklámoztam volna, hanem azért, mert nem tudtál rá érdemben reagálni!
Sebaj, az igazságot nem tudod homályban tartani, mert az úgyis a napvilágra kerül!

A magyarok  mindig is az Egy Igaz Istent imádták, a szkítatérítő apostolok közölték velük, hogy az Egy Igaz Isten elkülde  az egyszülött(!) fiát a földre: Jézust. Ők ezt  jóérzéssel konstatálva felvették a Jézus jelét és keresztényekké lettek, noha meg nem keresztelkedtek vízzel! A manicheista eretnekséghez hasonló hitet vallottak , amikor visszatértek a Kárpát-hazába!
Az Árpádházi királyaink névlegesen felvették  ugyan a judeo-keresztény  vallás római változatát, de valójában önmagukat a pápai hatalom felett állónak tartották, amelyet kezdetben a Pápa is kénytelen volt elismerni. Az itt lévő kereszténység sok mindenben évszázadokig különbözött a nyugat- európában dívó kereszténységtől, mert ősenk átörökítették és híven őrizték őseik hagyományait, a szkíta vallás elemeit keresztény köntösben.
Márpedig a  kereszténység hajnalán az ószövetséget elutasító  Markion követői  meglehetősen elterjedtek voltak! Magukat keresztényeknek vallották, aztán a manichesta  és gnosztikus keresztények vallottak hasonló elveket a későbbiekben. Tehát volt idő, amikor ezek a gnosztikus keresztények többségben voltak a judeo-keresztényekkel szemben. Maga Szent Ágoston is a követőik közé tartozott ifjú korában.

Minden vallást Isten sugalmazott!
Ezért minden vallsban felismerhetőek az Isten munkái, nem csak az ószövetségben!
Ezért minden nép támaszkodhat Isten keresésében a saját hagyományaira, vallására és nem szükséges neki egy másik nép történelmét elfogadni, tanulmányozni ahhoz, hogy kereszténnyé legyen!
 A judeo- keresztény is ugyanúgy kiválogatja az ószövetségből a neki tetsző részeket, (elég keveset), a többiről pedig elítélően nyilatkozik!
A mi magyar hagyományunkból sokkal több mindent lehet kiválogatni és megbecsülve tovább éltetni a kereszténységben, mint az ószövetségből.
Mi tehát foggal - körömmel ragaszkodunk az őseink hagyományaihoz, akár tetszik ez a judeoknak, akár nem!

Végső elkeseredésükben egyetlen módon próbáltak meg negligálni! Azt mondották, a gnosztikus keresztények nem is keresztények! Persze, hogy nem, mivel a jó keresztények kiirtották őket kíméletlenül! A  valódi judeo-keresztények,- Krisztus igaz követői - ,mindenkit kirtottak, kiirtani igyekeztek, akik nem tetszettek nekik, akik akár csak egy nüanszal is ,de mást mondottak, vallottak, mint ők: azokat kardélre hányták, felkoncolták vagy máglyán elégették! A judeo-kereszténységet ugyanis sehol a világon máshogyan elterjeszteni nem lehetett, mert az emberek  mindenhol velejéig irtóztak ettől a vallási alakulattól.

















 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Malkav megint porig alázta saját magát!

2016.10.04. 17:26 bélaybéla

Malkav úr, a hittudományok "kiváló tanulója" újfent csúnyán beégett Jézus származásával kapcsolatosan!

Ezért kénytelen volt a megvilágosító erejű kommentemet  a bizonyító linkekkel együtt rejtegetni!

Most azonban a rejtegetések világkorszakának leáldozott, mert minden a Napvilágra kerül!

Íme hát:

http://malkav.blog.hu/2016/10/03/csak_szepen_sorjaban_avagy_a_legnagyobb_okorsegek

 

1:Külön kel tudni választani a dolgokat:
Lehet valaki zsidó vallású és zsidó etnikumú egyszerre, aki vissza tudja vezetni a családfáját a zsidó ősatyákhoz és gyakorolja is zsidó vallását.
Lehet valaki zsidó vallású, de nem zsidó etnikumú, aki betér a zsidó vallásba, de mondjuk vérségileg nem zsidó származású.
Lehet valaki nem zsidó vallású, mondjuk keresztény, akinek az ősei zsidók voltak, zsidó etnikumú emberek!
Galileából a zsidókat,  zsidó etnikumú és vallású embereket elszállították:
"Simon Tharsi egy sikeres asszírok elleni hadjárata után összeszedte a galileai zsidókat és védelmi okok miatt visszatelepítette őket Júdeába (8): "Akkor fogta a galileai és atarbattabeli zsidókat asszonyaikkal és gyermekeikkel, valamint minden vagyonukkal együtt és nagy diadallal Judeába vitte őket" (1Makk5,23)
http://agost.no-ip.org/biblia/SZIT/1Mak/1Mak.html
Felmerül a kérdés, ha elszállították Galileából a zsidókat, akkor hogyan élhettek ott mégis zsidók? Jézus édesanyja miképpen volt "zsidó"?
"Arisztobulosz király ekkor elrendelte, hogy az összes itt lakó pogány metélkedjék körül és vegye fel a zsidó vallást. Ez volt a zsidó történelem első erőszakos térítő akciója. "
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200201/a_messias_korzete_galilea

"Az igazi változás azonban Kr. e. 104-ben történt, amikor I. Arisztobulosz Galileát a zsidó állam szerves részévé tette és megkezdódött egy magasfokú judaizálás, vagyis a lakosság a zsidóságba való áttérésre volt kényszerítve."
www.academia.edu/7196201/Pasca_Szil%C3%A1rd_-_Galilea_lakoss%C3%A1g%C3%A1nak_etnikai_%C3%B6sszet%C3%A9tele_J%C3%A9zus_kor%C3%A1ban


Jézus édesanyja tehát vérségileg nem zsidó származású volt, hanem azok közé tartozott, akiket erőszakkal kényszerítettek a zsidó vallás felvételére!
2:Én Jézus hangján szólok hozzátok, mert az ő tanításait interpretálom számotokra!
3: Magyarul: A Jelenések könyvében említett dolgok jelentős része létezhetnek a  valóságban is, noha sok irracionális elem is ugyanúgy fellelhető benne! Mi emberek nem vagyunk abban a helyzetben, hogy abszolut ítéletet mondhassunk a könyvben szereplő dolgok racionális, avagy irracionális léte felől! A sárkányról sem tudhatjuk, hogy irraconális lény, avagy a valóságban is létező, létezett állat!
A kutatók viszont a sárkányt beemelték a valóban létező állatok közé, amikor egy újonnan felfedezett, de kihalt állatnak a "tömzsi sárkány" elnevezést adták.
4: Ki mondotta, hogy az izzadság az agyban jön létre? Az erős agyi tevékenység egyik "mellékterméke" lehet, amikor a bőr felülete izzadni kezd!

Szólj hozzá!

Xinaf a totális elhülyülés mintaesete!

2016.09.30. 12:28 bélaybéla

Az okos fiú most a  népszavazásról osztja az észt!

Szerinte, azért nem érdemes most népszavazni, mert az olimpiáról, városligetről, fakivágásról se lehetett!

 Mi köze  ezeknek  egymáshoz? Ki tudja?

 Szerinte, csak 1294 bevándorló érkezne hazánkba, mert Brüsszel ezt mondotta! Jobban tennéd, ha többet olvasnál, néznél magyar népmeséket, mert erre is van ám magyar népmese:

https://www.youtube.com/watch?v=wDFL_vPKVDk

A kismalac és farkasok!  Először csak azt kéri a farkas a kismalactól, hogy az egyik hátsó lábát eressze be a malacka, mert megfagy a szerencsétlen farkas jószág! Az malackának több esze van, mert csapdát állít a farkasnak és beengedi, aztán jól leforrázza!

Természetesen, a farkas is csak ideiglenesen gondolta a betelepülést malackához, amíg fel nem falja a kövér disznót!

Azt mondja, az alkotmányban kell a migránsokról határozni! Az semmit sem ér, mert a magyar alkotmány az Eu-nak van alárendelve! A leghathatósabb érv a nép szava, a népszavazáson kinyilvánított akarat, mert azzal még az Eu-sem mer majd szembehelyezkedni!

  A brexit népszavazásnak sem volt jogilag semmi következménye, mert nem kötelezte semmire a brit parlamentet, mégis kénytelenek voltak fejet hajtani előtte a honatyák!

Hiába írattak alá ugyanis Orbánnal akármit, mert ő tudja, hogy a népszavazás felülír majd mindent!

Egyszerűen nem képes felfogni, hogy a népszavazás ereményével  senki és semmi nem mehet szembe, mert "széllel szemben nem lehet pisálni"!

A letelepedési kötvénnyel állampolgársághoz jutó üzletemberek  nem Magyarországon fognak  élni, és ide senki sem telepítheti őket erőszakkal. Ha bűncselekméyt követnének el, akkor ugrott a pénzük, azt nem fogják visszakapni, tehát ez egy garanciát is jelent számunkra!

Az országba legális úton menekült nem érkezhet, mert a  menekült státusz csak a legközelebbi biztonságos országig terjed. Szerbia, Görögország, Törökország biztonságos ország, így maximum csak Törökországig mehetnének! Ott meg kell álljanak, és meg kell várniuk, hogy mely ország kívánja őket befogadni!

A szezont is összekevered a fazonnal! Mi köze a politikusok megválasztásának a migránsokról való népszavazásnak? Semmi!

"De miért állnánk meg itt? Ezen logika alapján miért ne mondhatnák azt a magyar emberek, hogy nem akarnak cigányokkal, zsidókkal, pirézekkel":

Az állampolgárság megadása, vagy meg nem adása  nem azonos a már itt élő állampolgársággal rendelkező emberek kiutasíthatóságával! Az alkotmány szerint senki sem fosztható meg az állampolgárságától!

"Drágáim, az EU-ba mi benne AKARUNK lenni. A csatlakozással elfogadtunk bizonyos feltételeket"

Az Eu-t mi formáljuk, nem egy egyszer és mindenkorra kőbe vésett dolog, amelyen ne alakíthatnánk!

Hogy jó eséllyel mi lesz, az azon múlik legfőképpen, mi hogyan fogunk szavazni, és nem a brüsszeli politikusok igérgetésein, manipulációin!

A népszavazás a kötelező kvóták elutasításáról fog szólni, remélhetőleg!

A népszavazás a törvények felett fog állni!

Az Országgyűlést felhatalmazzuk a döntésre, mert előállhat olyan eset, amikor tényleg jogosan befogadhatunk majd néhány menekültet, úgyhogy örök időkre nem kell kizárnunk a betelepítés elvi lehetőségeit!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf malkav

Malkav újabb ostobaságai!

2016.09.28. 19:41 bélaybéla

Malkav újabb ostobaságai!

Sajnos, újra helyre kell tennem szegény fiút, mert láthatóan tökéletesen elhülyült állapotában megint a magyarság ellen fordult.

1:Nóé és családja szerinte zsidók voltak!

Ezt az eszement baromságot honnan vette?  A héberek vagyis a zsidók eredetüket Ábrahám ősatyától származtatják.

2:A magyarok valóban a madarak népe:

"Ősi magyar népmesénk hőse egy "isteni madár", amely kiszabadítja a Napot, feleséget is szerez magának és a mese végén király lesz. Népmeséinkben egy embert magasba emelő turulmadár alakja is előfordul, amelyet repülés közben etetni és itatni kell; ezt örökíti meg a nagyszentmiklósi 2. számú korsón látható madár, amint karmai között egy nőalakot ment ki a rabságából."

http://mek.oszk.hu/06400/06403/html/#91

3 A hagyomány szerint és a krónikáink szerint is a szkíták az őseink voltak, sőt bennünket magyarokat is szkítáknak neveztek a történelmünk során rendszeresen. A genetikai vizsgálatok is megállapították a magyarok és a szkíták közötti rokonságot:

"Vajon az archeogenetika mit mond ezekkel a preszkíta, szkíta régészeti kultúrákkal kapcsolatban? Szerencsére már vannak eredmények e téren is. 2004-ben sor került egy még 1995-ben az Altáji Köztársaság területén, a Kizil folyó forrásvidékén feltárt altáji szkíta lelet genetikai vizsgálatára, francia és belga szakemberek által28. A Kr.e. IV-II. század közé datált, 35-40 éves férfi maradványainak mitokondriális DNS haplocsoport besorolása a ritka N1a típus. Ennek gyakorisága a mai európai, közel-keleti populációkban (skandináv, észak-, közép-európai, keleti mediterrán, örmény, török) kevesebb, mint 1%, a legmagasabb iráni és bizonyos indiai népességekben (8,3%)29. Ha megnézzük Tömöry Gyöngyvér és munkatársainak a mtDNS tekintetében végzett kutatási eredményeit, láthatjuk, hogy a klasszikus honfoglalók mintáiban az N1a haplocsoport mindegyik mai mintánál magasabb gyakoriságú (18,3%)"http://genetika.blog.hu/2014/01/18/a_genetikai_markerek_es_a_magyar_ostortenet_gaspar_robert

 

4: Buddha nevét  a magyarországi buddhista közösség is így magyarázza:

"(A Buddha név helyes kiejtése: Buda, így ejti az egész világ, kivéve a németeket, mi magyarok pedig tőlük vettük át a helytelen kiejtést.)

Buddha korában (i. e. VI. sz.) Közép-Ázsiát a szkíták uralták, akik saját nyelvükön a „sáka” néven nevezték magukat. Az indiai szanszkrit irodalomban ugyanezen névvel illetik őket. A „szkíta” elnevezés, melyen Európában váltak ismertté, a régi görögöktől származik."

A Buddhista közösség hivatalos oldalán és  tanításaiban hitet tesz a szkíta-hun-magyar rokonság mellett!

"A mai nemzetközi tudományos közvélemény elismeri a szkíta-hun népek kulturális és genetikai rokonságát, és a tényt, hogy európai utódnépük mi, magyarok vagyunk, ahogyan azt ősi hagyományunk hirdeti. A szkíta népek ősnépek, a szkíta műveltség ősműveltség, mely a Kárpát-medencétől a Csendes óceánig terjedő sztyeppei övezetnek nevezett hatalmas területen – az itt élő népek ősidőket felölelő hagyománya szerint – a világ kezdetei óta létezik."

http://www.buddha-tar.hu/hu/buddha_a_szkita_bolcs

Ne avatkozz te az ostobaságaiddal se a buddhisták, se a magyarok hitrendszerébe, tudományába és történelmébe!

Ti jöttmentek vagytok, csehek, vagy lengyel szlávok, akiket a magyarság jóindulatúan befogadott a Kárpát-hazába, ne éljetek vissza a türelmünkkel, nagyvonalúságunkkal és jóságunkkal, mert ki lesztek penderítve innen!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf malkav malkav.blog.hu

Vétkesek közt cinkos, aki néma?

2016.09.06. 11:09 bélaybéla

Mezeinewsee belecsap a lecsoba!


Egy abszolut tudatlan, tájékozatlan, elfogult nőszemély hogyan  veszi magának a bátorságot hogy  elkezdi kritizálni  a magyarok, és az egyházak hozzáállását a gazdasági menekültekhez?!
Lááááássuk csak!
Látott egy kisfiút ugyanis, akinek a lábát felhasította a kerítésdrót!
Skandallum!
Ki a hibás?
Természetesen Viktor, aki noha református, mégis katolikus a felesége és a  gyerekeit  pedig metodista lelkész keresztelte!
Ezért az összefüggés is sejthető!
Lenne pár kérdésem!
Az Usa-mexikói határon lévő irdatlan hosszú vaskerítésről nem hallott még a hölgy?


"Egy mexikói emberjogi bizottság jelentése szerint az 1990-es évek közepe óta több mint ötezren haltak meg illegális határátkelési kísérlet során a mexikói–amerikai határvidéken."
http://www.ng.hu/Civilizacio/2009/09/Majdnem_mindennap_meghal_egy_illegalis_hataratkelo_a_mexikoi_amerikai_hataron

"az amerikai határőröknek nemcsak tűzparancsuk van arra, hogy a behatolókra rálőjenek, de ezt akkor is megtehetik, ha a migránsok már „egylábnyira” megközelítették az Egyesült Államokat, vagyis még mexikói területen vannak."
http://magyaridok.hu/belfold/tuzparancs-el-az-usa-mexikoi-hataran-81847/


Miért nem tetszett ordibálni ezért?
A pápa úr mikor tiltakozott?
A magyarországi határra menekülőknek nincsen joguk harmadik országból megérkezni ide, mert az első biztonságos országig terjed a menekült státuszuk!
Amikor a szomszédunkban dúlt a délszláv háború, akkor Magyarország befogadta az onnan érkező menekülőket, ugyanezt már mondjuk Lengyelországra nem volt kötelező.
A menekülők Merkel-anyu hívó szavára érkeznek tömegesen Európába! Merkel-anyu azonban nem az európai Unio vezetője, mégis ide hívja őket, mit sem törődve a tagállamok szuverenitásával! Miután ide hívta őket önkényesen elkezdi a "kvótákat" emlegetni, amely alapján majd szétteríti a többi országokban is a neki nem kellő migránsait!
A migránsok Törökországban jól be tudnak illeszkedni:
"a kétmillió menekült alig tizede van már csak táborokban, a többiek belakják a déli tartományokat "
http://index.hu/kulfold/2015/08/29/sziria_menekultek_menekulthullam/
"A menekültek egy kártyára kapják az apanázst, azzal fizethetnek a boltban, aztán mindenki főz magának. Ki lehet jönni az összegből, tekintve, hogy rezsi nincs, a szolgáltatásokért, a suliért sem kell fizetni. A rengeteg gyereknek ugyanis biztosított a taníttatás, a törökök fizetik a tanerőt is. Meg mindent."
"mit szól azokhoz, akik jöttek, megered a nyelve és ingerült is lesz. „Azok nem érdemlik meg Európát. Azok a gazdagok.”
http://mandiner.blog.hu/2015/10/27/_turelmes_vagyok_insallah_torokorszagi_menekulttaborban_jartunk


 Megemlíti még a végére, hogy jobb lenne, ha az egyházak nem függenének a kormánytól!
Ez természetesen csak most jelent neki égető problémát, hogy végre olyan kormány került hatalomra, amely némi támogatűást is nyújt az egyházaknak, a keresztény embereknek!
Amikor az állam támadta az egyházakat az elmúlt években, a szoci-liberós kormányzat idejében , akkor nem volt probléma, hogy az egyház mennyire kiszolgáltatott az államnak? Csak most olyan irdatlanul nagy probléma ez?
Miért nem tetszett követelni, hogy az egyház kapja vissza egykori vagyonát, földjeit, birtokait, részvényeit! Ezek jövedelméből tudta egykoron függetleníteni önmagát a mindenkori kormányoktól!
Ha olyan nagy a szád, akkor nyisd ki inkább a bukszád!

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf mezeinewsee malkav keresztenyesdemokrata.blog.hu veszelszki

Mezeinewsee, Malkav és Xinaf felvilágosítása!

2016.03.02. 11:48 bélaybéla

Mezeinyuszi Malkav és Xinaf felvilágosítása!
Oktató anyag!
Legutóbbi beszélgetéseink során bizonyos kérdések megkerülhetelenekké váltak, ezért most ezekről nyújtok ismertetést, amely kötelező tananyag jellegű és elsajátítása nem tűr  immár halasztást a trimvirátus részéről!
Miről van szó?
A Katolikus Lexikonra támaszkodunk munkánk során, amely lexikon annyira kiverte a biztosítékot eme három szerencsétlennél, hogy igyekeztek azt negligálni, és elfordulni tőle mindenféle átlátszó és mondvacsinált indokkal.
Ők ugyanis az állami kommunista oktatáson csepedevén fel totálisan tévútra jutottak az ismereteik valódiságát illetően. Nézzük miben is áll az a tévedéssorozat, amely eme szegény jobb sorsra érdemes mákvirágok sorsát ennyire vakvágányra vitte!
 "a magyar őstörténet azon részei, amelyek kutatását a hivatalos állami/akadémiai művelődéspolitika irányítói (a múltban és a jelenben), tudománytalannak hirdetve, akadályozzák, elutasítják, eredményeit tagadják s a tankönyvekből kitiltják. - A szkíta-kérdés történetírásunk legkényesebb kérdése. A ném. történetírók a 18-19. sz: bizonyítékok nélkül, indogermánosították a szkítákat, s bár a 20. sz. közepe óta már nem teszik, a hivatalos hazai tört-írás változatlanul a 19. sz. ném. fölfogást követi. Aki megkíséreli az ősi m. hitvilágot bemutatni, annak vállalnia kell a m. tört-ből száműzött szkíta-kérdés említését is. - A szkíták indogermánosítói (pl. August Ludwig Schlözer, 1735-1809) és göttingai mo-i tanítványai teremtették meg a 18-19. sz: a „délibábos történelmet”, ill. a „délibábos nyelvtudományt”. - Nagyon kevés szkíta nyelvemlék maradt fönn, ezért a szkíták nyelve csak a korabeli más nyelvemlékekkel, ill. későbbi, a szkítával rokon v. a szkíta-utód nyelvek segítségével tanulmányozható; ilyen a sumér, a szanszkrit, az etruszk, a kelta, a magyar nyelv. - A szkíta-etruszk, azaz a m.-etruszk nyelvrokonságot meggyőzően bizonyítja pl. az olasz Mario Alinei: Az etruszk nyelv mint a magyar nyelv archaikus változata (Etrusco: una forma arcaica di Ungherese. Bologna, 2003) c. műve, mely azt a következő hasonlóságokkal mutatja be: apa = apa; Eis, Ais = IS/ŐS, ISTEN; cel= kel, kelet; Felsina = felső stb.). Az etruszk is ragozó nyelv, abban is az első szótag a hangsúlyos, jellemzője a magánhangzó-illeszkedés. Alinei bizonyítéka az is, hogy a m. nyelv segítségével sok „megfejthetetlen” etruszk föliratot fejtett meg."http://lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C5%91st%C3%B6rt%C3%A9net%C3%BCnk%20tabui.html
Ők ellenben katolikus létükre még ma is foggal-körömmel ragaszkodnak az állami hazugságokhoz! Ezzel saját egyházuk Lexikonjával is ellentétbe kerülvén meggyalázzák a magyarságot! Az ilyeneket súlyosan meg kell bélyegezni, és el kell tiltani az ifjúság nevelésétől, mert csak megmételyezik a magyar gyerekeket az ostoba hazugságaikkal!
Térjünk át most már a következő neuralgikus kérdésre!
 A magyar királyok hatalma felette állt a pápáénak!
 "A római főpap olyannyira méltányolta István tetteit, hogy ilyen mondatra ragadtatta magát: „Én magam apostoli vagyok, ő viszont méltán apostola Krisztusnak, hiszen általa Krisztus magának ily nagy népet térített meg."
http://mek.oszk.hu/05000/05000/html/kristo014.html
 Mátyás király pedig megfenyegette pápa uraságát, hogy ne merészeljen felette hatalmat gyakorolni, mert akkor búcsút inthet Magyarországnak:
"a királyi jogot az egyházjog szabályait figyelembe nem véve Mátyás király úgy érvényesítette, hogy a Szentszéket a katolikus hittől való elpártolással fenyegette arra az esetre, ha nem ismerné el az általa kinevezett főpapokat. "

 "I. István után is a maguk hatalmából töltöttek be főpapi javadalmakat, mutatja Martinus Polonus XIII. században élő gnieznói érsek krónikájának az a határozott megállapítása, hogy Kálmán idejéig a magyar királyok gyakorolták az invesztitúrát."
http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=174

A magyar királyok mindenkor ádáz harcot folytattak a Pápa ellen és független, önálló katolikus egyházat tartottak fenn az országban.
Az ország elestével azonban Mohács után a pápa emberei kaparintották meg az uralmat Magyarország felett, és Habsburgok beiktatásával az ország vallási függetlensége is elveszett: a pápa volt jogosut immár az invesztitúra jogokat is gyakorolni.
Tehát a Pápa nekünk nem helytartónk, mert az eljövendő magyar király valagba fogja rúgni a pápát és megfosztja az ország feletti hatalmától.

 Azzal foglalkozzatok, amiket írok nektek, akiket ajánlok nektek: a Katolikus Lexikont, E. Péter bíboros úr írásait, és sok más egyéb kijózanító dokumentációkat!
Az igazság elől ideig óráig elbújhattok, a homokba dughatjátok a fejeteket, de megmenekülni a  lesújtó végzet elől így sem fogtok. Azt javasalom tehát, amíg még van idő térjetek meg! Térjetek meg az igazságot befogadván, felismervén az igaz magyarságra, mert nem azért kaptak az őseitek jóindulatúan szállást ebben a hazában, hogy hálátlanul ellene forduljatok, mert visszajő Mátyáűs király és darabokra hasít benneteket!!!
 Ezután Malkav megpróbálja kimagyarázni, hogy eredeti ígéretét nem képes betartani!
Ne akard itt megmagyarázni a szennyesedet!
Ha egyszer azt ígérted, hogy itt nyugogtan összeszidhatlak, mint egy taknyos kiskölyköt, és nem mondtad azt, hogy csak ettől eddig, akkor ez általános érvényű ígéret volt mindnféle feltételek nélkül. Ez a magyar nyelv szabálya! Ha mondtad volna, hogy csak egy bizonyos időpontig vagy visszavonásig érvényes az engedély, akkor az más tészta lenne.

"A szépség és a szerelem görög istennőjét, Aphroditét,(Vénuz) szinte mindig kagylóval, elsősorban fésűs kagylóval vagy csigával jelenítették meg. A kagyló és a csiga az erotika, az újjászületés szimbolikája, vázuk nyílása kifejezetten hasonlít a női vaginára."
"A vulvára emlékeztető kagylók és a csigák húsát ma is sokan afrodiziákumként fogyasztják. Egyébként az erotikus képzetek és a testi vágyak gerjesztőjének tartott afrodiziákum kifejezést Aphrodité nevéből származtatják. Aphrodité római megfelelője, Vénusz szerelemistennő"
"A régi istennők iránti tisztelet és imádat maradványaként, a szent vagina mindig népszerű volt. Az ír katolikus templomok bejárati ajtajait még a középkorban is egy sovány, kéjesen mosolygó, két kezével szeméremajkait széttáró asszonyfaragás díszítette, úgyhogy minden belépő megérintethette a szent vaginát, és áldást nyerhetett általa"
http://www.erzsebetrosta.hu/Hiedelmek-babonak-nepszokasok/vagina-hiedelmek.html

Tehát valóban Pinás Vénusz és ezt a szervét kagylóval szimbolikusan meg is jelenítették! A magyar nyelv nem hazudik! Csak te használod ezt a szent nyelvet a hazugságokra! Ugyanis a katolikus Lexikon szerint az etruszkok is  magyar nyelven beszéltek!

Ezután a hangnemről kezdtek el beszélgetni!
Már nem tud visszafogottabb lenni a hangnemem, mert ehhez szocializálódott az évek alatt, amiket ezen az oldalon eltöltöttem.  Annak az ígéretnek a birtokában alakult ki eme jó szokásom, amelyet irányomban tettél, amikor közölted, hogy bátran összeszidhatlak, móresre taníthatlak, kioktathatlak és keményen beszólogathatok neked.
Ez nem öncélú fegyver ellened, hanem makacsságoddal, hajthatatlanságoddal, ostobaságoddal kiérdemelt jutalomfalat számodra.
Ez egy trenírozó eszköz volt részedre, amely láthatóan elérte célját, mert már képtelen vagy emelt fővel elviselni az igazságból táplálkozó haragom megnyilvánulásait.  Az igazság lemeztelenített, és az olvasóközönség előtt thotálisan megszégyenülve vagy kénytelen rejtegetni a kommentjeimet!
Sajnálom, de fügefalevéllel nem szolgálhatok!
 Egyetlen út maradt csak számodra: a nyilvános beismerés és bocsánatkérés! Ebben bizakodok, hogy a terméketlen fügefa mégis meggondolja magát és jó gyümölcsöket terem. Ha nem: kivágattatik és a tűzre vettetik. Nincs mentségetek, hallottátok az ígét, az íge lemeztelenített és csontig hatolóan átvílágitott titeket, ezért menekülésre fogtátok, és megpróbáljátok kérleléssel  a nyilam záporától megmenekíteni magatokat.
Ez nem lesz lehetséges, hanem csak még erősebb és keményebb hangnemet kaphattok!
Butaságotok, tökéletes idiótaságotok, struccpolitikátok juttatott idáig. Erről csak ti tehettek, én szóltam és figyelmeztettem társaságotokat!
Saját ganéjotokban kell fetrengenetek, ha nem tértek meg az általam kinyilatkoztatott Thudáshoz!

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf malkav mezeinevsee

Mezeinewsee újabb ökörségre ragadtatta magát!

2015.12.26. 13:39 bélaybéla

"Női hivatás? Akkor most hogy is van ez?"

Mezeinewsee majd megmondja a nőknek!

Mezeinewsee már megint képtelen a magyar mondatok megértésére, és saját képzelgéseit vetíti bele mások mondataiba. Kövér László esetében sem képes megérteni, mit mondott szegény elnök úr.
Szó sincs róla, hogy a nők életének egyedüli értelmének a szülést állítanák be, ezt senki nem mondta, hanem azt mondta Kövér úr, hogy jó lenne, kívánatos lenne, ha a nők értékrendjében első helyet a gyermekvállalás töltené be. Mit nem lehet ezen felfogni, miért kell ezért kikelni magából egy magát kereszténynek állító hölgyeménynek?
Ők, úgy látszik ,még mindig a liberálkomcsi értékrend emlőin nevelkedve gondolkodnak, de miután a rendszerváltáskor eme biztos ideológia talaját elveszítette  menekültek a keresztény tanokhoz. Azonban az otthonról hozott, az anyatejjel magukba szívott komcsi filozófiát feladni képtelenek voltak. Most a templom falai közé menekülve osztják az észt a hűséges hívőknek, akik a komcsi rémuralom idejében sem fordítottak hátat az egyháznak. Kikérem magamnak, hogy ilyen jöttmentek, öskomcsi ivadékok próbálják megmondani a frankót nekünk, hűséges és bátor keresztényeknek!
Miről is van szó?
A Sátán a végső időkben a családok, a kisgyermekek ellen fordul haragjában és próbálja a végső pusztulásba taszítani az emberiséget. Jézus urunk is egy szűz anya gyermekeként született felettébb csodálatos módon közénk, egy tehetetlen újszülöttként. Jézus is felvállalta a gyermekség megpróbáltatásait, nehézségeit és nem tért ki az emberi lét őstulajdonságai elől.  Isten megmutatta nekünk, hogy mi az életünk megmentésének az útja: az, ha befogadjuk a szívünkbe és a családunkba a kisgyermekeket, azt az áldást, amit ezáltal tartogat nekünk, megajándékozván bennünket saját Fiával az újszülötteken keresztül.
Isten tudta, hogy küszöbön van az a sátáni korszak, amely megpróbálja a nőket lebeszélni a gyermekszülésről.És valóban: most a Halak világkorszakában vagyunk, amelynek testisége a vele átellenben lévő minőség: a Szűz. A Szüz jellegzetessége a terméketlen állapot, amelyet megpróbál megőrizni  a végsőkig ,és nem vállalja fel a gyermekszülést, mert a nőket önmegvalósításra, a pénz hajszolására, a karrier kidolgozására készteti, és végtelenül emancipálódni akar a férfiakhoz.
Isten  mégis ezt a Szűz tulajdonságot használja ki, kényszeríti a gyermek befogadására, elfogadására, és megszülésére. A lehetetlen és megmagyarázhatatlan megtörténik és valósággá válik: Íme egy szűz fogan és fiút szül! Mekkora isteni csoda ez! Ezt képtelen megérteni Mezeinewsee, mert fogva tartja őt az az ideológia, amelyben  felnevekedett és amely ma is alapjaiban befolyásolja a közgondolkodást!
Amikor a Szűz feladja kényelmes szüzességét, gyermektelen állapotát és őnfeláldozó módon vállalja a fájdalmakat, a nehézséget, a gyermeknevelés mindennapi fáradságát, akkor ér  fel az isteni magaslatokra, a jézusi csúcsra, aki szintén életét adta miértünk, gyermekeiért.
Ez az az ős anyaság, "női principium", amely ésszel megmagyarázhatatlan, logikailag abszurd, hogy valaki önként vállalja a szenvedést  a másikért, az új élet érdekében, a csecsemőért. Ennek fontosságát, mindenek felettiségét és elsődlegességét kérdőjelezi meg arrogánsan Mezeinewsee! Ennél elsődlegesebb nincsen, még akkor sincs, ha vannak, lehetnek kivételes nagyságok, akik, mint Teréz anya, az önfeláldozást képesek voltak gyakorolni szűzen is! Ez azonban nem követendő út számunkra, hanem Isten kegyelmének kivételes jótétemémnye, amellyel lehetővé teszi a valamilyen okoknál fogva gyermektelenül maradt embereknek is az isteni magasságokba való emelkedést.
Egyszerűen vérlázító, hogy ma Magyarországon képesek ilyen vehemensen tiltakozni egyesek az anyaság elsődlegességét megfogalmazók ellenében, amikor minden évben átlagosan 35 ezerrel vagyunk kevesebben. Ők arra hivatkoznak, hogy  ezzel megsértette, megbántotta Ákos a nőket! Szó sincsen erről, ez egy álságos félrevezetés, mind a Telekom, mind a tiltakozók részéről. A Telekom ma is olyan "zenészeket" támogat, akik a nőket egyszerűen "kúrógépekként" mutatják meg! Ez ugye nem probléma, mindaddig, míg ebből gyermek nem merészel születni, vagy valaki fel nem ismeri, hogy a gyermek vállalása fontosabb kell legyen, mint az állandó szex!
http://magyaridok.hu/belfold/nogyalazo-rapper-nem-zavarta-telekomot-239968/

Szólj hozzá!

Címkék: xinaf mezeinewsee malkav keresztenyesdemokrata.blog.hu veszelszki

Malkav Xinaf Mezeinewsee folytatás 2 rész:

2015.02.08. 18:59 bélaybéla

mezeinewsee 2015.02.08. 00:28:26

@Xinaf "ejnye, ez erős!!! A mi Ferink nem fogyatékos, hanem pszichopata. Az azért más!
Jó, nekem sem tetszik, hogy lefikázza Jézust, és Isten Fiából, a második isteni személyből beszívott táltost csinál. Ez tényleg olyan, mintha egy fogyatékos írná, de egy óriási különbség van. A fogyatékosok lelke egészséges"

Válasz:

Ki fikázta le Jézust, te szerencsétlen? Ha Jézust lehet Isten Bárányának, oroszlánnak, törzsöknek, vesszőszálnak, orvosnak, fényes hajnali csillagnak tartani, nevezni, akkor ugyan miért ne lehetne Égi Táltosnak is?

Ja, mert az magyar?

A magyar emberek meg nem kérnek engedélyt ehhez tőletek és nem is kell engedélyt kérni  se tőletek, se semmiféle Pápától.

Érdekes adalék, hogy néphitünk szerint Jézus Krisztus az égi táltos.

http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1ltos

A Táltos viszont sosem használt pszichotrop anyagokat.

Történelem 1-es ! Jó lenne most már összeszedned magad, mert jelen pillanatban már két tárgyból is bukásra állsz ebben a félévben! (Thot)

 

Malkav 2015.02.08. 00:29:33

Azt ugye te se gondoltad komoly Feri, hogy megjelentetem azt a bejegyzésed, aminek a lényege a mi fikázásunk?

Válasz:

Igen, eljutottunk odáig, hogy feketén-fehéren kiderült, hogy  semmit sem tudtok,  minden tudásotok ki van fordítva, el van ferdítve, mert semminek sem jártatok utána, hanem mindent vakon elhittetek a tanítóitoknak:

 

mezeinewsee 2015.02.10. 21:15:14

"Szegényke, annyit sem fogott fel, hogy ő pofátlankodott ide :(.
Egyébként a kis pszicho hozzám is odajött szemetelni. Amihez azért pofa kell!"
Eleve Xinaf nevű öcsikéje hívott meg anno a blogjára, hogy ott fejtsem ki a véleményemet a szittya Jézusról.
Azután ő maga invitált, hogy menjek az "anticenzor" nevű oldalára Alisterrel beszélgetni, mert ott szabadon kifejthetem a mondanivalómat.
Ezután Malkav  szólt, hogy ugyan már menjek az ő blogjára, mert ott írhatok nyugodtan.
Legutóbb is Malkav volt, aki megidézte szellememet, mert szóba hozta a nevemet az egyik írásában.
Én ezt tehát nem odapofátlankodásnak nevezném, hanem eleget tettem a a szíves meghívásaiknak.

Ennyit az igazságról!

Best of Troll - hatodik kör

2015.02.14. 18:41 | Malkav | Szólj hozzá!

 

Malkav kirúgott tanuló visszapofázásának lehettünk ismét tanúi.

Miután az Egyetem virtuális falai már nem bírták elviselni a sok tudatlanságot és ostobaságot, amelyekről  ez a díszes triumvirátus bizonyságot tett, ezért kirúgattattak, de a többi hallgató felvilágosítása céljából  mégis az alábbiakat tudom közölni:

A magyar anyanyelvünkről nekik fogalmuk sincsen, ugyanis ők csak beszélik a nyelvünket, de se magyaroknak nem nevezhetőek, se az igaz magyar nyelvről semmi fogalmuk nincsen.

1: A kísértésről szépen levezettem nekik, hogy az a Kísértő munkája, és célt csak a kis értés által tud elérni az emberben. Azonban a magyar nyelvüket valóban meg is értő magyarok ez ellen a kísértés ellen védve vannak, mert a nyelvünk, mintegy védőoltás, tesz immúnissá bennünket eme betegség ellen. A magyar valóban nagy úr (m=n) a földtekén, mert hordozza az ősi, isteni, Bábel előtti, nimródi nyelvet.

2: Érdekes összefüggésre lettem figyelmes! Most megosztom veletek! Xinaf váratlanul abbahagyta a blogolást, miután nyilvánosan megszégyenült a sok hülyeségével, amiket ottan képes volt leirkálni. Ebben a megszégyenülésében én szorgoskodtam, mint egy mentor. Ezért megalapozottan azt vélelmeztem, hogy a hirtelen abbahagyott blogolás és a megszégyenülés között összefüggés van, persze ők ezt vehemensen tagadják.

3: Miután megosztottam velük azt az információt, hogy a legmagasabb  teológiai tudományok szerint nem csak a ma is létező Evangéliumok voltak, hanem egy Q nevű forrás is, amely ezeket megelőzte, teljesen magukba roskadtak és összezavarodtak, kritikátlan zsidó imádatukat  is leleplezve. Ezek után már érdemben nem is tudtak hozzá szólni a tanórákhoz.

4: Miután Malkavot egy másik, -ugyancsak nagy hírű-, egyetem elutasította, fordult hozzám. Én csak azt állapítottam meg ezzel kapcsolatban, hogy valóban jól tették az ottani kollégák, hogy elutasították. Ennek ellenére én voltam olyan kegyes, hogy lehajoltam hozzá, mint az Isten is a zsidókhoz, hogy tanítsam, de ő, miként a zsidók is, ezt a felkínált lehetőséget elutasította, engem pedig szidalmaztak.

5: Miután levezettem nekik, hogy a kereszténység gyökerei nem a zsidókkal kezdődnek, és még csak nem is Ábrahámmal, hanem a nagyságos Hermész Triszmegisztosz Thottal, ettől annyira bevadultak, hogy a fejük lila színben pompázott.

6: Ez a rövid póráz nem más, mint a szemita póráz, egy nagyon szemét kis póráz (szemita-szemét), amely megakadályozza a széles látókör kialakulását bennük.

7: Miután végső kétségbeesésemben megpróbáltam a szemük elé tárni az igazat, és Jézus hangján megdorgáltam őket, ezt nem bírták elviselni ,úgy ahogyan a félvak barlangi létben sínylődő emberek a világosságot.

8-9: Miután Isten nevét ők csak és kizárólag eme értelmetlen JHVH mássalhangzókban tudják csak megragadni, közöltem velük , hogy Isten neve az értelem, a Logosz (ige), a tudás, a Thudás, vagyis Thot. Ezen akadtak ki a legjobban, mert ez a zsidó Istennevet  törte szét bennük, és ezáltal ők maguk is összetörtek, és a porba hullottak, a szemétbe, miután így megfosztattak istenük nevétől.

10: Miután szemrebbenés nélkül  kirúgtam őket, azt hazudják úton útfélen, hogy ők nem is voltak valójában eme igen magas színvonalú egyetem diákjai. Ezt inkább nekem lenne okom letagadni, de az igazság kedvéért én nem teszem. Xinaf szólított meg anno  először és kérte, hogy tartsak neki felvilágosítást Jézusról, mint pártusról.Később kapcsolódtak  be a tanulásba Xinaf mellett Malkav, Alister ,Mezeinewsee és Mogyee, és még mások is.

Lehajoltam hozzájuk és nem tagadtam meg tőlük a bölcsességet, a legtitkosabb igazságokba is beavattam őket, de mégis ellenem fordultak és háládatlanokká váltak, mint ahogyan  Augusztínusz testvér is a manicheista tanokhoz és a tanítóihoz.

Isten legyen irgalmas nekik és bocsássa meg vakságukat valamint engedje meg egykoron számokra, hogy megvilágosuljanak, még ha ősz fejjel teszik is ezt, de legalább megteszik. Akkor majd vissza fognak emlékezni reám, és könny fog kifakadni a szemükből, hogy így elbántak velem.

 picture.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Malkav , Xinaf és Mezeinewsee újabb szemétkedései!

2015.02.07. 18:23 bélaybéla

Ezek az emberek teljesen beteges gondolkodású, agresszív és türelmetlen pojácák.

Ellenvéleményt nem tűrnek el, ők bárkit bármikor sértegethetnek, míg más még annyit sem mondhat nekik, hogy: apukám.

Most ide másolom azokat a válaszaimat, amelyek megvilágosító erejűek, és éppen ezért számukra megsemmisítő erővel bírtak. Ezeket ők törölték:

 

Csakhogy a győri kanászról nem mondják, hogy ő az égi táltos, aki Jézus. A darvakról sem említődik ilyesmi.
A Dudás szavunk meg a Dudu -Tutu hangalakkal hasonló. A dudásnak  szükségszerű a pokolra leszállni, mint ahogyan az égi Dudunak,  Táltosnak ,Dudásnak, Dudu-Jézusnak is.
 A duda fejét a magyarok, de más velünk élő népek is bárányfejből készítették:
"duda fejét általában kecskefejnek nevezik, pedig legtöbbje a kiveszőfélben lévő ősi magyar rackajuh fejét mintázza (132. kép).
Kosfejjel díszítették dudájukat a palóc és a tót pásztorok is, sőt régen az alföldi magyar és a hunyad-megyei oláh dudások is."
http://www.sze.hu/~koti/Szakirodalom/luko_amagyarlelekformai.pdf

A bárány pedig Jézus jelképe!
Na, ezt rakd össze ,apukám!
@Xinaf: Igen, ez a tipikus zsidó kiválasztottságtudat reinkarnációja bennetek.
Nektek mindent szabad, mindent lehet, míg másoknak kuss legyen, ők csak azt mondhatják, amit ti megszabtok vagy megengedtek nekik.
Csakhogy a Duda szólni fog, mert az még magától is képes a zenélésre. Tehát, amint a zsidók sem tudták elhallgattatni Jézust, úgy engem sem fogtok, bármit is tesztek, mert eleve vesztesek vagytok.
 Üdv: Thot

@Malkav: Teljesen mindegy, én így hangzósítottam, de lehet Jahve is,  JHVH is ,nem ez a lényeg, hanem a bosszúállás!
Ti is bosszúállók vagytok, mint az istenetek.
Egyetlen Isten van, és azt hívhatták Thotnak is.
Hívták is, mert mi magyarok égi Táltosnak hívtuk!

Ti tagadjátok Őt, nem én!

A táltos sosem használt pszichoaktív szereket, te összekevered a táltost valami sámánnal.

A népdal nagyobb bizonyító erővel rendelkezik, mint az ószövetségi szövegek, mert azok másolt cuccok, nem élőek.

Ti szánalmas utódai vagytok csupán az inkvizítoroknak, akik szintén elhallgattatták a nekik nem tetsző embereket.
Ezt még Kálvin sem merte megtenni!

népdal nagyobb bizonyító erővel rendelkezik, mint az ószövetségi szövegek, mert azok másolt cuccok, nem élőek.
"...nem megyek én a kertjük aljába,
gyönge vagyok én még a b*szásra,
kössön csomót kend a nagy f*szára
és dugja az anyja valagába."
"EZ több bizonyító erővel rendelkezik? Egy népdal szövege" ( Malkav )

Igen, nagyobb bizonyító erővel rendelkezhet  arról a témáról, amiről íródott.  Miről is? Nyilvánvaló, hogy ebben a szövegben arról van szó, hogy a férfit arra intik, hogy fiatal, éretlen lányokkal ne akarjon kikezdeni, hanem kössön csomót inkább a nemi szervére. Az meg gondolom nyilvánvaló, hogy ez a  képes beszéd mit jelent. Tehát semmi esetre sem kell szó szerint érteni, mert csomóval hogyan lehetne közösülni? Sehogy!

De nézzünk miről tudósít minket a becses Ószövetség:"Lót később följebb vonult Coárból, és két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. 31Az idősebb egyszer azt mondta a fiatalabbnak: „Apánk öreg, és nincs férfi a vidéken, aki hozzánk járna, ahogy ez az egész földön szokás. 32Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!” (Gen19,30-32)

Saját apjukkal háltak Lót leányai, akitől gyermekek is születtek. Ez  ugyan milyen bizonyító erővel rendelkezik? No komment.

Az Ószövetségben sok helyen arról értekezik "Isten", hogy miként kell kiirtani még a föld színéről is a zsidók ellenségeit, a csecsemőkkel bezárólag.

Ilyet magyar népdalban nem találsz sehol! Tehát a népdalaink erkölcsisége, humánuma és embersége mérföldekkel magasodik az Ószövetség fölé. Ergo  hitelesebb is, mert ahol ilyen embertelenségek vannak, akkor az  az egész könyv értékét megkérdőjelezi.

 

http://malkav.blog.hu/2014/12/19/kisertes_az_emberiseg_atka

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Alister újra és újra erőlködik a politizálással!

2014.02.08. 18:13 bélaybéla

Alister  újra és folyamatosan politizál...


Világosan megmondottam, hogy annyit sem ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez, de azért osztja az észt rendesen.
Bajnai tette rendbe a gazdaságot írja:
Akkor miért volt folyamatosan akkora az államháztartási deficit, ami miatt az Unió eljárása alatt voltunk?
"Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, éjszaka szakértők elemzik, mi következik abból, hogy nem stimmel a 2009-es hiány, a tavalyi büdzsében szereplő 3,9 százalék helyett 4,4 százalék lesz a deficit. Erről már Brüsszelt is értesítették."
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/30/orban_nem_stimmel_a_2009-es_koltsegvetesi_hiany/


"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már január 3-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a várakozásoknál kedvezőbb, 929,2 milliárd forint lesz a büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal alacsonyabb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél. Hozzátette, hogy ennek alapján a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet."
http://hvg.hu/gazdasag/20140122_Megjottek_a_hianyadatok_Varga_szerint_bej
Az igazság az, hogy a gazdaságot a zuhanásból Orbánék mentették ki, lecsökkent a deficit elfogadható szintre és elkezdett nőni a gdp is.

Vallás:
 Azt sem tudja mit határozott meg a kormány. Nem azt, hogy ki vagy mi az egyház, hanem azt, hogy melyek a történelmi(!) egyházak Magyarországon. Ezeket kiemelten kezeli az állam és jobban támogatja, ez jogos és természetes.

Devizahitelesek:
Felrója az Orbán kormánynak, hogy csökkent a forint árfolyama, amikor  a komcsik alatt sokkal jobban csökkent, és ez vezetett a devizában eladósodottak kamatterheinek a drasztikus megemelkedéséhez, az teljesen rendben van? Mit tettek ők a devizahitelesek megsegítéséért, amikor az ő selejtes gazdaságpolitikájuk okozta a problémákat?

Fejezd te csak be a közgazdasághoz meg a politikához való beszólásaidat, mert úgy hülyeség mindaz amit leírtál ahogy van!
















Szólj hozzá!

Alister politizálni próbál...

2014.02.06. 16:27 bélaybéla

http://xinaf.blog.hu/2014/01/15/es_ismet_regen_volt#c21618976

Bár ne tette volna....

Azt hiszi, annyira ért a politikához, hogy elkezdett politizálni a nagyfiú

Az igaz, hogy Magyarországon a focihoz és a politikához mindenki ért: meg is látszik mindkettőn.Én az adókat, áfát, szja-t csak azokkal fizettetném ki , akik arra a pártra adták a voksukat, akik éppen kormányoznak, meg azokkal, akik nem mentek el szavazni. A többiek mentesülnének mindezek alól.

Nézzük csak sorban az ostobaságait, amelyeket közhírré tett a világhálón!

Azt állítja, hogy az adókat mindig az emberek fizetik meg. Óriási felfedezés! Az a nem mindegy, hogy mely emberek azok, akik kifizetik az adókat. Ha a multicégek, szolgáltatók fizetik meg az adókat, akkor nem feltétlenül vannak egyúttal  abban a helyzetben, hogy továbbpasszolják azokat, mint ahogyan Alister vizionálja.
A szolgáltatókat, amelyek monopolhelyzetben voltak (víz, gáz áram stb), a komcsik (Horn Gy.) úgy adták el, hogy garantálták nekik az évi 8%-os profitot. Ilyen a világon nincsen, de velünk ezt is meg lehetett csinálni. A szolgáltatóknak azonban nem is kellett ezzel a garanciával élniük, mert úgy felemelték az árakat, hogy csak ihaj.Amikor felment az energia ára a piacon, akkor azért, ha rossz idő volt, akkor azért, ha jó, akkor meg azért stb.Tehát ha most elszedjük tőlük ezt az extraprofitot, akkor azt nem az emberektől szedjük el, hanem tőlük, akik kénytelenek lesznek a 8% helyett beérni az 4%-al. Ennyire egyszerű és érthető, de Alister a komcsik ostoba ideológiáján nőtt fel, és ma is azt zabálja, ezért képtelen megérteni a legegyszerűbb összefüggéseket is.

Abban egyetértek vele, hogy ez a kormány több esélyt mégsem érdemel, mert ennél sokkal keményebb intézkedéseket kellett volna foganatosítani a multikkal szemben. Viszont  a már 12 évig kormányzó ellenzék még annyit sem érdemel, hogy ellenzékként bekerüljön az Országgyűlésbe. Egyedül a még tiszta, és nem a multik szekerét toló Jobbik az, amely megmentheti az országunkat.

A magánnyugdíjakat nem a kormány lopta el, hanem a tisztelt komcsik próbálták kiprivatizálni azt is maguknak és a multiknak.Ezt vette vissza állami kezelésbe a Fidesz, jól tették, mert már semmi sem lenne abból a pénzből a kezeik között.Stadionokra meg szükség van, hiszen mindenhol vannak stadionok, és az emberek szeretik a focit.

Külkapcsolatok szétzilálása? Nevetséges ostobaság!

Vazallusi kapcsolat Oroszországgal? Ez is nevetséges túlzás, hiszen egy atomerőmű még nem jelent vazallusi hűséget egy egész országnak, noha én sem értek egyet az atom preferálásával.

Forint leértékelése?: 2008 szeptember 15-e és 2009 márciusa között a forint 31%-al gyengült az euróhoz képes.
Az euró 2010 áprilisában 265 forint volt, ma meg 308, ez 15,8%.Ennyit tehát erről!

Bankok nélkül sem lenne kora középkori életszínvonal, mert az életszínvonalat nem a bankok emelik meg.
A fizetőeszközt nem magánbankoknak kellene hitelre forgalomba hozni az embereknek, hanem kamatmentesen kellene rendelkezésre bocsátani egy állami banknak a vállalkozók számára.

Devizahitel. Annyira érzéketlen, hogy az emberek hibáztatja, amiért a bankok becsapták őket. Az tisztességes dolog, hogy a törlesztőrészleteket a duplájára emelték?

Szólj hozzá!

Xinaf és a magyarság!

2014.02.04. 15:18 bélaybéla

http://xinaf.blog.hu/2012/07/29/akkor_par_szo_a_magyarsagomrol

Azt mondja, hogy sokan kétségbe vonják magyarságát.

Ez egy teljesen lényegtelen álprobléma, mert
nem az a lényeges kérdés, hogy ki a magyar, hanem az, hogy mi a magyar.
A magyarságtól teljesen idegen a nyugatról behozott kétpólusú jobb és baloldali felosztás. Ez jól látszik a pártok besorolásánál is, ahol a kommunista utódpártokat bal oldalinak, míg a Fideszt és a Jobbikot jobb oldalinak nevezik, holott a a kommunista utódpártok nyomokban sem hordoznak, képviselnek baloldali értékeket, hanem ezek az értékek  inkább a jobboldali pártokban találhatóak meg nálunk. Akkor kicsodák a baloldaliak? Nemzetünk tökéletes elárulói, vagyonunk kiárusítói, a külföldi elnyomóink hazai csahosai, zsoldosai, akik meggazdagodtak a hazaárulásból.
Aki ezt nem látja ,az súlyosan megtévesztett marha vagy ostoba idióta.
A magyarság alapvetően a velejéig baloldali kötődésű nemzet, mert a szkíta őseink gondolkodását örököltük.
A vérszerződésből, a szerződés pontjaiból , valamint az Aranybullából is kitűnik, hogy a nemzet soha nem tűrte, és nem fogadta el a diktatórikus államberendezést, az abszolutisztikus hatalommal rendelkező uralkodókat.Míg nyugaton és keleten az ilyen uralkodók zsarnokoskodtak, addig nálunk csak az Országgyűlés hozhatott törvényeket.A király által hozott rendeleteket a vármegyei közgyűlések nem voltak kötelesek kihirdetni, ha azok ősi törvényeinkkel ellentétesek voltak.
Ezért van az nálunk, hogy még a jobboldali , nemzethez hű pártok sem fordíthatnak hátat a baloldali értékeknek.
Dehát ezt Xinaf honnan a fenéből tudhatná, amikor annyira műveletlen?

Árpád sávról:
Annyira ostobaságot szajkóz szegényke, hogy nem veszi észre , hogy az Árpádsáv nem csupán egy a többi zászlónk, címerpajzsunk közül, hanem az első és a legfontosabb, mert most is ott találhatjuk címerünk bal oldalán.
Ez volt a velejéig magyar ősszármazású uralkodóházunk(Árpádház) címere, ezt vitték tovább az Anjouk, Hunyadi Mátyás ( Rákóczi zászlaja is ez volt),  aztán később  a Habsburgok is.

Szavazati jogot a jövedelemhez kötné:
Idióta ostobaság, mert akkor azok a magyar anyukák sem szavazhatnának, akik állapotosak és nem dolgoznak, meg azok sem, akik évekig gyesen vannak. Azok sem szavazhatnánk akkor, akik külföldön dolgoznak?
A szavazat jogot az iskolázottsághoz kell kötni és nem az adóhoz. Aki legalább a 8 általánost nem tudja elvégezni, az ne szavazzon, ne döntsön semmiben, mert erre tökéletesen alkalmatlan.

Nem fogadja el, hogy Jézus magyar volt:
Mivégre is? Nyilván semmit sem kell elhinni, de akit nem érdekel egy ilyen kérdés, hogy egyáltalán nem veszi magának azt a fáradtságot, hogy utána nézzen a számunkra fontos és érdekes témának, megismerkedjen a kutatók legújabb felfedezéseivel, az lehet ugyan magyar, de csak féllábbal és félszívvel, mert tökéletesen magyarellenes álláspontra helyezkedik a struccpolitikájával.

Szabadkőművesek?:
Fogalmad sincsen róluk és a tevékenységükről, ha legalább elolvastad volna az idevágó kutatásokat, pedig Magyarország az egyetlen ország, ahol a szabadkűműves titkos iratokat egy belügyminiszteri rendeletel összeszedették, és ezeket Raffay úr kikutatta.
Olvasd el a könyveit,  és ne irj marhaságot, mielőtt itt kétkedsz nekem!

Mgyar ősvallás:
 Legalább ismerd meg előtte, hogy mi volt az, mielőtt kategórikusan elutasítanád!

Azért van az, hogy ilyenek vagytok, mert a családban kommunista apa emlőin nevelkedtetek.
Aztután az iskolában is azt a szellemiséget szívtátok magatokba, amelyet még az orosz megszállás idejében alakítottak ki nemzetünk leigázása és félelemben tartása végett. Hiába volt "rendszerváltás" már 23 éve, ha ebből 12 évig a komcsi disznók voltak uralmon, akik tovább örökítették magyarfaló és lélektipró ideológiájukat . Ezt tanították, tanítják  még a mai napig is, ezeket a nemzetrontó marhaságokat plántálják a tanárjelölt gyerekekbe, akik aztán tovább adják az általános és középiskolákban a mételyt.

Teleki Pál főcserkész forog a sírjában, amikor rátok tekint! Ti akartok gyerekeket tanítani? A közelébe se menjetek gyerekeknek, mert nem vagytok méltók hozzájuk!



































Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása